Véget ér a számlakáosz a hulladékholdingnál
Hamarosan negyedévente és csak egy számlát kapnak az ügyfelek az NHKV-tól, miután a társaság március végéig szinte teljesen ledolgozza az elmaradásokat - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.
Hamarosan negyedévente és csak egy számlát kapnak az ügyfelek az NHKV-tól, miután a társaság március végéig szinte teljesen ledolgozza az elmaradásokat - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.
Szinte minden megyében csökkent az üresen álló alapellátó fogorvosi praxisok száma, a rekordot Fejér megye tartja, ahol nyolccal kevesebb a gazdátlan körzet. A kivétel Budapest, ahol hárommal nőtt a tartósan betöltetlen helyek száma - írja szerdai számában a Magyar Hírlap.
Az Európa Parlament a tavaszi és őszi, egy órás óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlése mellett döntött. A tagállamokra bízzák, melyik időzónába kívánnak tartozni, de javasolják az egyeztetést – közölte lapunkkal Szontagh Andrásné, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának sajtóattaséja.
Kisebb tűz keletkezett a budapesti Szent István kórház egyik épületének alagsorában kedden, senki nem sérült meg.
Kigyulladt egy szeméttömörítő gép egy bevásárlóközpont földszintjén kedden kora délután Szolnokon, az áruházat kiürítették – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Ismét érvénybe lépnek a tűzgyújtási tilalom idején betartandó korlátozások a keleti országrészben március 26-tól.
A Penny Market szerint nem volt elég magyar tej a beszállítóknál, ezért kellett más forrásból fedezni a vásárlói igényeket; a szlovák UHT tej alacsony, 135 forintos ára pedig közleményük szerint a cég üzleti és gazdasági tevékenységéből származó árelőnynek köszönhető, amelyet átengedtek a vásárlóknak.
Az előzetes adatok szerint 2019 januárjában 5,5 százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző év azonos hónapjában. A halálozások száma jelentős mértékben, 19 százalékkal megnövekedett a 2018. januárihoz képest – derült ki a KSH friss jelentéséből.
Ott lapul a zsebünkben, okos és szinte bármit elintézhetünk a segítségével. Ha szeretnénk, szórakoztat, és munkaeszköznek is kiváló. Az okostelefon közel sem lenne olyan okos, ha nem futna rajta az internet, ami a legfrissebb kutatások szerint jelentős környezeti terheléssel jár.
A Diákhitel Központ negyedik alkalommal hirdeti meg ösztöndíjpályázatát, amelyre május 6-ig lehet jelentkezni.