Földrengés volt Móron
Kisebb földrengés volt a Fejér megyei Móron csütörtök délben.
Kisebb földrengés volt a Fejér megyei Móron csütörtök délben.
Idén a mezőny egyharmada volt lány a Nagy Digitális Kaland elnevezésű országos, általános iskolásoknak szóló informatikai versenynek, amelynek célja, hogy fejlessze a gyerekek logikai képességét és algoritmikus gondolkodását.
Az elmúlt egy hónapban már második alkalommal láttak barna medvét Heves megyében. Ezúttal Szilvásvárad és Nagyvisnyó között észlelték a közúton áthaladó állatot.
A magas vérnyomás a legelterjedtebb szív- és érrendszeri betegség, ezért fontos a rendszeres vérnyomásmérés – erre hívta fel a figyelmet a hipertónia világnapján, szerdán a Gotttsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI).
Tavaly hazánkban is több méhész jelezte, hogy a méhei elpusztultak, illetve elhagyták a kaptárt. A jelenség okait a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai jelenleg is vizsgálják. Az a tapasztalat, hogy több kiváltó tényező összessége okozta a kaptárak elnéptelenedését, a méhcsaládok legyengülését, illetve a pusztulását.
Sok ellentmondásos ítélet születik vadászati ügyekben a bíróságokon, az egységes joggyakorlat hiánya a vadkárral összefüggő eljárásokban a legszembetűnőbb - olvasható a csütörtöki Magyar Nemzetben.
Az elmúlt hetek csapadékos időjárása jót tett a szabadföldi kertészeti kultúráknak, ugyanakkor az eső fokozza a fertőzések veszélyét - ismerteti a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács legfrissebb helyzetjelentésében.
Uniós rendelet rögzíti, hogy május közepétől a lakossági előfizetők számára az Európai Unión belüli, nemzetközi mobil- és vezetékes telefonhívások percdíja maximum 0,19 euro, az SMS-küldés ára pedig legfeljebb 0,06 euro lehet.
Csecsemő és tini korú gyerek kerül be leginkább állami gondoskodásba, de nincs elég nevelőszülő az ellátásukra. 12 év alatti gyereket a jogszabályok szerint már nem szabad gyerekotthonban elhelyezni. Ma van a Családok Nemzetközi Napja.
Több mint negyedével csökkent a MÁV-START jegyvizsgálóit ért támadások száma. Idén április végéig 24 alkalommal ért inzultus ellenőrt az egy évvel korábbi 33 esethez képest.