Kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító Ferihegyen
Budapesten szakította meg útját a Lufthansa München – Nagyszeben járata szerdán délelőtt.
Budapesten szakította meg útját a Lufthansa München – Nagyszeben járata szerdán délelőtt.
Iskolakezdés együtt! címmel nyolcadszor hirdet országos pénzadománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet ezer gyerek beiskolázásának támogatására.
Ingyenes tanszercsomagot kapnak a halmozottan hátrányos helyzetű családok gyerekei az iskolakezdésre - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Ha allergiás, Pollentérképünkön tájékozódhat, hogy mely pollen értéke a legmagasabb - így egyből kiderül, hogy a parlagfű vagy a csalánfélék okozzák a tüsszögést, orrfolyást, azaz a náthás tüneteket.
Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen (DE) ültették be két kisgyerek belső fülébe azt a világújdonságnak számító hallásjavító implantátumot, amely akár zajos környezetben is elősegíti a hatékony beszédértést - jelentették be az egyetem klinikai központjának (DEKK) keddi sajtótájékoztatóján.
A magyarországi személyfelvonók húsz százaléka cserére szorul, ez mintegy hatezer liftet jelent - írta a Világgazdaság szerdai számában a Magyar Felvonó Szövetség közlésére hivatkozva.
Zivatarveszély és a várható sok eső miatt adott ki figyelmeztetéseket szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Fémdarab lehet a Kaiser márkájú Arany Pulyka párizsiban - hívja fel a figyelmet Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.
Kedden északnyugat felől egy hullámzó frontrendszer érkezik térségünkbe, a hidegfrontra érzékenyeknél panaszok jelentkezhetnek.
Júliusban 5 százalékkal csökkent a hétüléses használt autók átlagára, ami arra utal, hogy megkezdődött a csere, és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását igénybe vevők piacra dobták régi autójukat - hívta fel a figyelmet a JóAutók.hu az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.