Wolf Kati merészet lépett! 

Győr+ Fotó: Boldog Ati
2025.09.04. 13:43

Az énekesnő megújult lendülettel, profi táncos videoklippel és természetesen új dallal köszöntötte az őszt.

Wolf Kati köszöni, jól van, sőt, nagyon jól van – mesélte ma reggel a Győr+ Rádió ébresztő műsorában Nagy Rolandnak és Orosz Sanyinak.
Az interjúban bepillantást kaphattunk a próbafolyamatba, beláthattunk az ütött-kopott, de ettől otthonos próbatermi létbe és az énekesi pálya nehézségeibe is.

Kati elmondta, “amikor fiatal voltam, nagyon szerettem táncolni, de rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok már egy mai csirke. Sportolok sokat, de nem táncolok, gyakorlatilag négykézláb mentem haza az első próbáról. Mintha másnapos lettem volna, úgy fájt a hasam és fejem a pörgésektől – ezt sokat kellett gyakorolni, hozzá lehet szokni”

Az új dalban a ’80-’90-es évek zenéihez nyúltak vissza. Nagyívű éneklős, zenélős, gitárszólóval megspékelt hangzást kapunk egy nagyon táncos klip kíséretében. A zenei aranykor nyomai a dal hangszerelésében, az ének ívében is megfigyelhető, a videoklipben pedig a Flashdance táncos jelenetek emlékét felelevenítő mozdulatokat láthatunk.

Az „Erre táncolj” egyébként arról szól, hogy ne foglalkozzunk állandóan azzal, ki mit gondol. Sok a baj, sok a szomorúság, de muszáj néha elengedni is magunkat, és megélni a pillanatokat! Nem kell mindig a szabályok között mozogni, a tánc éppen ezeket a korlátokat tudja lebontani. Azt szeretném, hogy aki meghallgatja, azt érezze, táncolni jó, bárhány éves, bárhogy néz ki, bármilyen problémája van. Szerettem volna egy olyan dalt, ami jókedvre hangolja az embereket, és önfeledt táncra, mert erre most igencsak szükségünk van!” – mondta Wolf Kati a premier kapcsán.

Kapcsolódó témák: #Győr+ Rádió | #juice | #megújulás | #Wolf Kati |