Emberfeletti futás a Halál-völgyében

Győr+
2025.08.15. 12:16

Bíró Attila az első felvidéki magyar, aki teljesítette az embertelen távot. A Badwater-ultramaraton egy 217 kilométeres futóverseny az USA Kalifornia államában, amely a szervezők leírása szerint a „világ legkeményebb futóversenye”. A verseny a Death Valley Nemzeti Parkból, a Badwater-medencéből, 85 méteres tengerszint alatti magasságból indul, és 2530 méteres magasságban ér véget.

A verseny különös nehézségét az adja, hogy júliusban rendezik, amikor a Halál-völgyben a napi maximumhőmérséklet rendszeresen 50 fok felett van. Több induló úgy jellemezte a versenyt, hogy olyan, mintha „egy kikapcsolhatatlan kemencében kéne futni.”

A versenyzők állandó hűtést igényelnek, mert az aszfaltról visszasugárzó hő elérheti a 80-90 fokot is, ami megfelelő védőruha nélkül hólyagosra égeti a futók lábát. Az aszfalt forrósága a cipő talpát is megolvasztja, és nem ritka, hogy egy-egy versenyen a futók három pár cipőt használnak el – ez olvasható előzetesen a Wikipédián a versenyről.

Az olvasottak pedig megállják a helyüket a valóságban is. Bíró Attila az első felvidéki magyar, aki teljesítette a távot. A sportember a Győr+ Rádió Juice című reggeli műsorában elmondta, hogy akárki nem indulhat el a futáson, meghívásos alapon zajlik, ami a versenyzőnek egy komoly anyagi megterhelés. Természetesen nem egyedül, több segítővel kell a távot teljesíteni. 50 fok, kétszer tíz perc alvás – 33 óra 38 perc: ez volt Attila mérlege.
Gratulálunk a teljesítményhez!

Kapcsolódó témák: #gratuláció | #Győr+ Juice | #teljesítmény |