A független képviselő már az erre vonatkozó előterjesztést is benyújtotta. A Győr+ Juice reggeli adásában Hajtó Péter az előterjesztésének ismertetése mellett azt is elmondta: szerinte a polgármester személyes érzései miatt akadályozza több száz család lakhatáshoz jutását.
Hajtó Péter a Győr+ Rádió reggeli adásában kedden reggel részletezte: augusztusban kezdeményezte, hogy ne csak a határozatlan időre szóló lakásbérlettel rendelkezők juthassanak hozzá a lakáshoz, amelyben laknak, hanem azok is, akik legalább 15 éve laknak az önkormányzati ingatlanban. Hajtó Péter korábban a zártkertek ügyében már ért el előrelépést, ami nagyjából 8 ezer ember lakhatási helyzetének könnyítését jelenti. A független képviselő szerint Pintér Bence támadása méltatlan a mostani lakáshelyzetben, eközben a politikai támadás 1500 embert érint hátrányosan.
Az ügyet Pintér Bence, Győr polgármestere nem támogatja, egy korábbi sajtótájékoztatón azt is közölte: mindent meg fog tenni, hogy az előterjesztés ne menjen át, ha kell, vétójoggal is élni fog. A polgármester szerint ugyanis az előterjesztés lényege, hogy egy képviselő lakáshoz juthasson, ugyanakkor az érintett képviselő, Antal Imre jelezte: eleve nem is kívánt élni a lakásvásárlás lehetőségével.
„Pintér Bence Antal Imre iránt személyes gyűlölete miatt nem támogatja 1500 család lakáshoz jutását Győrben” – tette közzé Facebookon Hajtó Péter, jelezve: ismét beadja az előterjesztést, minden jóérzésű képviselőtársának támogatására számít.