Önökhöz szólunk

Zord külső, galamblélek

Fotó: Győr+
Farkas Mónika
2021.03.24. 10:26

,,Jó vételt!” – klasszikus, történetmesélős hétvégi műsort készít a helyi kereskedelmi rádiózás egykori fenegyereke, Herkely Ákos. ,,Herkely, aki a hallgatót hergeli” – ez a mottó már a régmúlté, tavaly nyár óta ugyanis tematizált adással jelentkezik a Győr+ Rádióban.

,,A felkérés a csatorna akkori főszerkesztőjétől, Kiss-Máté Noémitől érkezett, hogy beszélgetős, portréműsorokat készítsek a hétvégén. Mindeközben polgármester úr felkért, hogy fogjam össze a január elsejével induló idei rendezvénysorozatot, mely Győr királyi várossá nyilvánításának 750. évfordulóját ünnepli. A két dolog összeért, az esemény projektkoordinátoraként többször volt szerencsém olyan vendégeket, inézményvezetőket hívni, akiknek jelentős szerepe van a tematizált év szervezésében. Reményeink szerint az online, ünnepi programok után talán május végén megrendezhetjük az első olyan eseményünket, melyre végre közönséget is hívhatunk.”

A Győr+ Rádió hétvégi menetrendjébe szervesen illeszkedik Győr történelmének megismerése. Egymásra épülő műsorfolyamot kínál, mely a tudást helyezi a középpontba. De vajon az értékes tartalom eljut-e a hallgatóhoz?

,,E tekintetben tele vagyok jómagam is kétséggel, és csak reménykedem az igen válaszban. Tépelődő pali vagyok, nem látszik, de a zord külső galamblelket takar. Bizonyos szempontból missziót vállalok azzal, hogy ,,történelemórákat” tartok a 100.1 Győr+ Rádióban, a hétvége vállaltan a lokálpatriotizmus jegyében zajlik.Ákos gyerekkora óta szereti a történelmet, a stúdióban szívesen látja vendégül a nagy tudású, köztiszteletnek örvendő győri intézmények vezetőit, Székely Zoltánt, Bana Józsefet és Horváth Sándor Domonkost. ,,Nagyon sokat lehet tőlük tanulni, mindig ámulva hallgatom őket.”

Felkért interjúalanyai közül még senkitől sem kapott kosarat. A legtöbb visszajelzést kollégánkkal, O. Jakócs Péter fotóriporterrel történt beszélgetése után kapta, akivel érik az újabb éteri találkozás, hiszen Pétert nemzeti ünnepünk alkalmából városi sajtódíjjal tüntették ki.

Kapcsolódó témák: #Győr+ Rádió | #Önökhöz szólunk |