A kispap és a 270 templom esete

Zarándoklat két keréken

Fotó: Marcali Gábor
Földvári Gabriella
2021.02.01. 14:31

Kerékpáros zarándoklata során 270 templomot keresett fel, több mint 2400 kilométert tett meg a nyári szünidőben Hencz Márton, a győri Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet kispapja, hogy megismerje egyházmegyéjét.

Hencz Márton óvodáskorától templomba járt, részt vett az egyházközség életében, második otthonának tekintette a közösséget, ezért a nyolcadik osztály befejezése, a bérmálkozást követően azt találta ki, hogy pap lesz. Aztán mégis elhessegette magától a gondolatot. Az érettségi után részt vett egy 130 km-es gyalogos zarándoklaton, ahol megértette, a jóisten papnak hívja, és ő is érezte a vágyat a papi hivatás iránt. Egy éven át a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán a teológiai tudását mélyítette el, majd Győrbe jelentkezett, jelenleg negyedéves egyházmegyés kispap.

Mi indította el a kerékpáros zarándoklatra?
A szemináriumban sok mindent megtanulok, az imádságos életben sokat tapasztalok, de kispapként az egyházmegyém szépségeit nekem kell felfedeznem, magamért és a jóisten megismeréséért döntöttem a zarándoklat mellett.

Fotó: Marcali Gábor

Hogyan készült fel fizikailag, lelkileg az útra?
Konkrétan megterveztem az útvonalat, hogy mikor merre indulok, Sopronból 35 alkalommal vágtam neki, volt, hogy 124 kilométert tekertem, összesen több mint 2400-at. Utánanéztem, pontosan hogyan tudok eljutni a felfedezésre váró helyre, az miről híres vagy nevezetes. Jó kondiban vagyok, a szemináriumi kimenőkön is legtöbbször biciklizek, így a fizikai megterhelés nem jelentett gondot. Túrakerékpárommal egyedül tekertem, de Isten mindvégig velem volt. Azt tűztem ki célomul, hogy minden templomot, emlékhelyet felkeressek az egyházmegyémben. Ezt sikerült is balesetmentesen végigcsinálnom. A megtett zarándoklatról pontos digitális útvonalat készítettem, illetve minden helyszínt fényképekkel is dokumentáltam.

Minden templomot, emlékhelyet felkeresett a megyében.


Miért kerékpárral, és nem gyalog tette meg a vállalását?
Szeretek sportolni, kiskoromtól kerékpározom, a templomba is azzal jártam, most is velem van a mountain bike-om, ha szabadidőn van, nekivágok a töltésnek, az útnak. Kikapcsolódás ez számomra, biciklizés közben kiszabadulok, leteszem a mindennapi gondokat, figyelek a körülöttem lévő természetre és teljesen más gondolatok foglalkoztatnak, mint máskor.


Milyen élmények érték a zarándoklat során?
Felejthetetlen élmény volt, gyönyörű megtapasztalás, hogy mennyi szépség vesz bennünket körül szűkebb pátriánkban is. 270 templomot látogattam meg, mindenhol imádkoztam és azt tapasztaltam, hogy a legeldugottabb helyen lévő kis faluban is ott van az Isten az emberekkel. Milyen jó lenne, ha ezt a minket körülvevő sok szépséget, értéket, gazdagságot az emberek jobban megismernék, tudatosítani kellene bennük, hogy nem kell több ezer kilométert utazni azért, hogy izgalmas templomokat, tájakat lássanak, hiszen mindezek itt vannak körülöttünk.

Hogyan fogadták a falvakban?
Nem reklámoztam, hogy zarándoklaton vagyok, nem értesítettem senkit, én ebből nem akartam előnyt kovácsolni. Ha valaki megkérdezte, érdeklődött, hogy mit csinálok, hová tartok, akkor elmondtam neki a célomat. Sokan voltak rám kíváncsiak.


Melyik település, templom tetszett meg önnek a leginkább?
Nekem mindegyik település egy rácsodálkozás volt, nem tudnék kiemelni egyet sem, mert mindegyik a maga nemében tetszett.


A látottak alapján lelkipásztorként majd melyik templomba menne szívesen?
Természetesen ez püspök atya döntése lesz, de bármelyik települést jelöli ki számomra, én már tudni fogom, hogy ott milyen szépségek, milyen gazdagság vár, ezért akárhol boldogan leszek lelkipásztor.

Kapcsolódó témák: #egyház | #Győri Egyházmegye |