Zaklatta a kiskorú lányt, több ezer üzenetet küldött

Illusztráció: Pixabay
Főügyészség
2020.10.20. 08:51

A Pest megyei fiatalember ismerkedni szeretett volna a kiskorú lánnyal, aki egy idő után elutasította. Ezt a vádlott nem tudta elfogadni és két hónapon keresztül több mint ezer üzenetet küldött neki.

A Győri Járási Ügyészség vádiratának tényállása szerint a férfi 2019 decemberében egy internetes közösségi oldalon ismerkedett meg a sértettel, akit győri lakóhelyén többször meg is látogatott. 2020 év elején azonban a lány úgy döntött, mégsem kíván a férfival szorosabb kapcsolatba kerülni, amit közölt is vele.
Ennek ellenére a férfi a lányt tovább hívogatta, aki ezért a férfit minden elérhetőségéről letiltotta.

Ekkor a férfi megszerezte a lány e-mail címét, azon folytatta a háborgatást, illetve személyesen is felkereste a sértettet, aki a többször csengető férfi miatt rendőri segítséget kért. Mivel a férfi ezt követően sem hagyott fel a zaklatással, sőt, két hónap alatt több mint ezer üzenetet írt a sértettnek, a lány édesanyja feljelentést tett.

Az ügyészség a férfit zaklatás vétségével vádolja. Vele szemben a vádiratban pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

A nyomozás során a Győri Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Kapcsolódó témák: #Megyei Főügyészség |