Vizsgálóbizottsági jelentés: büntetőfeljelentés készül a parkolási botrány ügyében

Győr+ Fotó: Győr+
2026.02.07. 16:11

Miután a közgyűlés döntött arról, hogy Győrben nem lesz többé Városrendészet, hanem beolvasztják a Mezőőri és Parkőri Szolgálatba, ismét előkerült a nagy port kavart parkolási botrány, amely Pintér Bence egykori polgármesteri megbízottjához, Farkas Józsefhez köthető. Az ügyet Borsi Róbert önkormányzati képviselő összegezte.

Borsi Róbert felszólalása elején megköszönte a „győri parkolási botrányként” elhíresült ügy miatt megalakult vizsgálóbizottság munkáját, amely alapján elkészülhetett a hivatalos jelentés.

Borsi Róbert hangsúlyozta, hogy „a tudomásunkra jutott információk és bizonyítékok alapján Fodor Roland képviselő úrral közösen úgy döntöttünk, hogy a hét folyamán büntetőfeljelentést teszünk, bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt.”

A vizsgálóbizottság megállapításai

Ezt követően a képviselő ismertette a vizsgálat legfontosabb megállapításait: szó esett a városvezetés részéről történő távolmaradásról és az érdemi válaszadás mellőzéséséről. Két alkalommal be nem rendezett ülésterem várta a bizottságot, illetve elhangzott, hogy december 16-án Pintér Bence és dr. Tóth Péter meghallgatása előtt a hivatal külső munkatársa leállította a hangfelvételt rögzítő berendezést, anélkül, hogy a bizottság erről tájékoztatást kapott volna. Borsi Róbert elmondta, hogy a vizsgálóbizottságnak ezt követően nem voltak eszközei arra, hogy kivizsgálja az esetet azzal kapcsolatban, valóban emberi mulasztás történt-e, vagy esetleg szándékos szabotázs zajlott.

A képviselő utalt rá, hogy a rendelkezésre álló videófelvétel alapján kiderült: Farkas József korábbi polgármesteri megbízott minősíthetetlenül viselkedett a vele szemben intézkedő városrendészekkel. Arra a kérdésre a bizottság viszont nem kapott választ, hogy a hivatkozott rendezvénnyel kapcsolatban dr. Tóth Péternek és Farkas Józsefnek milyen szervezési feladatai voltak. Az sem derült ki, hogy Farkas Józsefnek milyen feladatok ellátására, rendezvényszervezésre volt szerződése.

Engedély és ellentmondó álláspontok

2025. november 21-én szüntették meg Farkas megbízási szerződését közös megegyezéssel – ismertette Borsi Róbert, ami véleménye szerint azért történt így, mert ebben az esetben nem kell indoklást fűzni a döntéshez.

Elhangzott, hogy a Városrendészet Győr munkatársai a kihelyezett táblák alapján bírságoltak. Ennek ellenére dr. Tóth Péter kabinetvezető levelet írt, és kezdeményezte a Farkasra kiszabott szabálysértési bírság visszavonását. A Városrendészet Győr a levélre válaszul megküldte, hogy a Farkas Józseffel szembeni intézkedés jogszerű volt. Később dr. Tóth Péter telefonon ismét kérte a szabálysértés eltörlését, majd 2025. november 20-án sor került a személyes találkozásra, és a kabinet elismerte a hibáját.

Borsi Róbert ezt követően részletesen ismertette a vizsgálat során megállapított részleteket, arra is kitérve, hogy Pintér Bence, Kósa Roland és dr. Tóth Péter mindvégig arra törekedtek: ez az ügy nem szól másról, mint egy 15 ezer forint körüli szabálysértési tételről.

A képviselő végül summázta: a vizsgálóbizottság megállapította, hogy a Pintér Bence által vezetett polgármesteri kabinet működése visszás. Dr. Balog-Farkas Renáta különvéleményével kapcsolatban – miszerint a vizsgálóbizottság nem nyomozóhatóság – Borsi elmondta: ezt nem is gondolta senki így. A teljes körű vizsgálatot elvégezte a bizottság – szögezte le a képviselő.

Eltérő álláspontok a felelősségről

Dr. Bakonyi Bernadett jegyző jelezte: nem történt szándékos szabotázs, emberi hiba történt a végül el nem készült hangfelvétel ügyében.

Dr. Balog-Farkas Renáta elmondta: Farkas József rendelkezett külön engedéllyel, amely szerint nem parkolt tilosban. Ezt a kabinetvezető el is küldte a Városrendészetnek. Mint kiderült: az útkezelő szerint megfelelő táblák voltak kihelyezve, a Városrendészet szerint viszont nem. Ők úgy látták: a kihelyezett táblák alapján azon a helyen, ahol az azóta már menesztett Farkas parkolt, külön engedéllyel sem lehetett volna parkolni.

Dr. Balog-Farkas Renáta szerint a bizottság nem végezte el teljes körűen a feladatát. Véleménye szerint az eljárásjogi szabályokat sem határozták meg: milyen határidők szerint járjanak el, milyen jogelvek alapján. Nehéz ilyen meghallgatásokat formába önteni, és az alapján következtetéseket levonni, mert elhangozhattak hamis, egymásnak ellentmondó állítások is. Szerinte mindezek alapján nem indokolt feljelentést tenni.

Hajtó Péter független önkormányzati képviselő szerint a fő felelős nem a meghurcolt Farkas József, hanem valójában dr. Tóth Péter. A polgármester szerint Farkas József viselkedése, az incidens során tanúsított hangvétele indokolta megbízatásának későbbi megszüntetését.

A közgyűlés döntése

Pintér Bence szerint a vizsgálóbizottság nem tudta megállapítani, hogy történt-e bűncselekmény, mégis feljelentést tesznek. Ezt követően a polgármester arra is kitért, hogy a bizottság munkájával összefüggésben milyen bérköltségek merültek fel. Borsi Róbert erre úgy reagált: ez a felvetés teljesen értelmetlen, mert mindenki ingyen végezte a munkáját a vizsgálóbizottságban.

A közgyűlés végül 13 igen szavazattal elfogadta a javaslatot.