Robotépítők

Világdöntőbe jutott a Mobilis Bits MRGT

Fotó: Mobilis
Győr+
2021.06.09. 10:51

A közelmúltban rendezték a FIRST LEGO League (FLL) robotépítő és robotprogramozó verseny nemzeti döntőjét, amelyen a Mobilis Bits MRGT csapata az összetett 3. helyet szerezte meg. Az eredménnyel kvalifikálta magát a világverseny görögországi döntőjébe.

A csapat tagjai közösségi oldalukon az eredményt úgy kommentálták, hogy végre „Megtört a Bits átok”!

Kifejtették, 2014-ben kezdték jobban megismerni a LEGO különböző lehetőségeit, a Mobilis szakkörein megtanulták a programozás alapjait. Egy évvel később már részt is vettek az első FLL versenyükön Tatabányán, ahol kezdő csapatként a középmezőny tetején végeztek. 2016-ban, a második FLL versenyükön, az első győri regionális fordulóról továbbjutottak az elődöntőbe, amit 2017-ben Debrecenben rendeztek meg. Ezen a versenyen a középmezőnyben végzett a csapat. Hangsúlyozták, itt az eredménynél fontosabb, hogy nagyon sok újat tanultak.

Ezt követően minden évben továbbjutottak az elődöntőbe, de 2018-ban Łódźban és 2020-ban Kraśnikban is 1 ponttal lemaradtak a világdöntőről.

„Most végre megtört a Mobilis Bits átok és 2021-ben Budapestről a nemzeti fordulóról továbbjutottunk világdöntőre!” – osztották meg a hírt a csapattagok.

A Mobilis Bits a Storms (Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskola) és a RoboGo 5vos (Eötvös József Gimnázium, Tata) társaságában első ízben képviselheti hazánkat a versenysorozat világdöntőjében.

A csapat tagjai: Angster Zsófia, Erdélyi András, Erdélyi Balázs, Kalocsa Ádám, Pőcze Tamás, Reider Norbert, Takács Ármin, Törős Gergő, Végh Máté.

Felkészítők: Boros Norbert, a Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar Matematika és Számítástudomány Tanszék tanszéki mérnöke, valamint Unger-Trescsik Hanna, a Mobilis vezető demonstrátora és a Széchenyi István Egyetem óraadója.

Kapcsolódó témák: #Mobilis |