A Győr 2. számú választókerületben induló Tisza-jelölt, Néher András korábbi, a 2019-es győri Audi-sztrájk idején tett nyilatkozata ismét előkerült a sajtóban.
Talán nem véletlen. Az akkor még audis dolgozóként megszólaló Néher a 24.hu helyszíni riportjában fejtette ki véleményét a munkabeszüntetéssel kapcsolatban. – írja a Kisalföld a 24.hu-ra hivatkozva.
A videóban – amelyben 0:11-nél tűnik fel, idézett mondatai pedig 3:15 körül hallhatók – Néher arról beszélt, hogy nem kíván csatlakozni a sztrájkhoz. Indoklása szerint az irodán dolgozott, és úgy látta, a demonstráció következményekkel járhat a gyár jövőjére nézve. Úgy fogalmazott: „Nem sztrájkolok, mert a németek nem sztrájkolnak”, illetve aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a tiltakozás esetleg hátrányosan érintheti a gyár fejlesztéseit vagy a termelés helyben maradását.
Nyilatkozatában a dolgozók fellépését is értékelte, amikor azt mondta, szerinte a helyzet „lehet, hogy csak ilyen ’48-as, na majd én megmutatom”. Ugyanakkor arra is utalt, hogy nem rendelkezik teljes rálátással a gyárban zajló folyamatokra, mivel – saját szavai szerint – „lenn a gyárban nem volt”. Azt is megjegyezte, hogy szerinte a sztrájkolók átestek a ló túl oldalára. – hallható a 24.hu videójában.
A felvétel most azért kapott ismét figyelmet, mert Néher András az idei választáson a Tisza színeiben, képviselőjelöltként indul. A korábbi nyilatkozat értelmezése és megítélése politikai viták tárgyává vált, különösen annak fényében, hogy akkor nem támogatta a sztrájkoló munkavállalók akcióját.