Győrnek kiemelten fontosak a civil szervezetek

Vezető helyen a megye civil szervezetei

Fotó: Ács Tamás
Havassy Anna Katalin
2020.09.02. 17:55

A Nemzeti Együttműködési Alap 2021. évi pályázati támogatásaival kapcsolatban tartottak szerdán tájékoztató fórumot Győrben, amelyre a civil szervezetek képviselőit várták. A sok hasznos szakmai információ mellett az is kiderült, hogy jövőre közel 10 milliárdra nő a pályázati keret.

A szervezést a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány vállalta magára mint a Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ címbirtokosa, a köszöntők sorát pedig Radnóti Ákos alpolgármester kezdte, aki kiemelte: Győrnek kiemelten fontosak a civil szervezetek.

Fotó: Ács Tamás

„Dr. Dézsi Csaba András nyitott városházát hirdetett és aktív munkát kért mindenkitől. A civil szervezetek ebben mindig élen jártak, továbbra is ezt kérjük tőlük. A kialakult koronavírus helyzethez jól alkalmazkodtak. Támogatásunkra továbbra is számíthatnak, keressenek hát bátran minket!”

Németh Zoltán a Megyei Közgyűlés elnöke is a civilek fontosságát hangsúlyozta: köszönet jár nekik, mert nélkülük nem lenne teljes a világ. „A járványhelyzet a személyes kapcsolatokra is nagy veszélyt jelent, átveszi a szerepet a digitális tér. Ez a helyzet azt vetíti elő, hogy a civilekre még nagyobb szükség lesz. Mindenkinek nagyobb igénye lesz a segítségre, a civilek pedig ebben a munkában is fontos szereplők és köszönet jár nekik a munkájukért.” – zárta az elnök.

Fotó: Ács Tamás

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős helyettes államtitkára előadásában hangsúlyozta, hogy 2021-ben kétmilliárd forinttal emelkedik a civil szervezetek támogatási keretösszege, ami így 9.3 milliárd forintot fog jelenteni. Ehhez a pályázatokat majd októbertől várják. A politikus kiemelte, hogy Győr-Moson-Sopron megye jelenleg az első helyen van a beküldött és a megnyert pályázatok tekintetében is, számszerint: 456 beérkezett anyagból 341-et hirdettek nyertesnek.

Fotó: Ács Tamás

A fórum ezt követően részletes szakmai előadásokkal folytatódott. A tervek szerint jövőre újra találkoznak, remélhetően még nagyobb sikerekről beszámolva.

Fotó: Ács Tamás