Egy hét a csillagok alatt

Vármegyénkben is várják a csillagászati programok az érdeklődőket

MTI Illusztráció: depositphotos.com
2023.08.02. 15:18

Idén negyedik alkalommal rendezik meg az Egy hét a csillagok alatt elnevezésű országos programsorozatot, amelynek során augusztus 3. és 13. között csaknem 150 csillagászati program várja az érdeklődőket országszerte több mint 70 helyszínen - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-vel szerdán.

Az eseménysorozat az augusztusi csillaghullás időszakában kicsiknek és nagyoknak egyaránt látványos és izgalmas kalandokat kínál – olvasható a szervezők közleményében.

A programok között távcsöves bemutatók, csillagászati előadások és hullócsillaglesek is szerepelnek. A kezdeményezés célja, hogy minél többen élhessék át a csillagos égbolt megfigyelésének élményét.  

A szervezők közleménye szerint az évek során már 11 naposra bővült kampány ideje alatt megfigyelhető lesz például a Szaturnusz gyűrűrendszere, a nyári égbolt nebulái és csillaghalmazai, a fogyó Hold mellett pedig kiválóak lesznek a körülmények arra, hogy “elcsípjük” a Perseidák meteorraj tagjait. A Perseidák maximuma augusztus 12-re esik, amikor – ideális körülmények mellett – akár tucatnyi hullócsillagot is meg lehet majd figyelni az égbolton.

Győr-Moson-Sopron vármegyei helyszínek:

A programsorozatról részletes információ olvasható az esemény (egyhetacsillagokalatt.hu), valamint a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján.

Illusztráció: depositphotos.com

Kapcsolódó témák: #csillagászat | #programok | #tudomány |