Koponyatörést okozott
Győr+
2020.03.30. 08:15

Ütés a majálison

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértéssel vádol egy fiatalembert, aki a 2019-es majálison egyetlen ütéssel koponyatörést okozott haragosának Győrben.

Az akkor tizenhét éves, fiatalkorú vádlott aznap már telefonon is szóváltásba keveredett a sértettel, egymást veréssel fenyegették. Mikor a majálison találkoztak egymással, akkor társaságaiktól félrevonultak és folytatták a vitatkozást.

Ennek során a vádlott verekedni akart a sértettel, aki viszont közölte, hogy nem fog vele verekedni, ezért el is fordult tőle, hogy visszamenjen a társaságához. Ezt kihasználva azonban a vádlott az öklével a sértett tarkójára ütött, aki az ütéstől elesett és beverte a fejét, majd a földön fekve remegni kezdett.

A vádlott ezt látva elsietett a helyszínről, a sértettet pedig ismerősei kórházba vitték.

A sértettnek a bántalmazás következtében baloldali halántéka tájékán elmozdulás nélküli koponyacsonttörése keletkezett, a törés agyzúzódást eredményezett. Az agyzúzódás közvetetten életveszélyes állapotnak felel meg.

A vádlott terhére rótt életveszélyt okozó testi sértés bűntette két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Kapcsolódó témák: #Megyei Főügyészség |