A Győri Fellebbviteli Főügyészség a büntetések helybenhagyását indítványozta abban az ügyben, melyben egy család kereskedett kábítószerrel.
A tényállás szerint a vádlottak – élettársak – 2019-től győri otthonukban kábítószerrel kereskedtek. Ebbe belevonták unokájukat is. A kábítószert részben Szlovákiából, részben Magyarországon szerezték be. Az értékesítés úgy történt, hogy a vevők telefonon jelezték, ha kábítószerre volt szükségük, majd azért a vádlottak lakóhelyére mentek, s aki otthon volt, az kiszolgálta őket. A nyomozó hatóság a vádlottak ingatlanában nagy mennyiségű kábítószert foglalt le, továbbá 2021 decemberében egy határátkelőhelyen történt intézkedés során a nő melltartójába elrejtve is találtak tiltott szert.
A vádlottak által megszerzett és részben értékesített kábítószer hatóanyaga huszonötszörösen meghaladta azt a mennyiséget, ami fölött legsúlyosabban minősül ez a cselekmény.
A Győri Törvényszék társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt a nőt 8 év, a férfit, mint visszaesőt, 9 év fegyházbüntetésre ítélte. A kábítószer értékesítésével szerzett 35 millió forintra vagyonelkobzást rendelt el. A vádlottaknak a másfél millió forint bűnügyi költséget is meg kell fizetniük.
Az ítélet ellen a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek.
Az ilyen típusú bűncselekmények gyakoriak, komoly veszélyt jelentenek a társadalom tagjaira nézve, a kábítószer mennyisége nagy. A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint ezért a kiszabott büntetések szükségesek.
Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.
Forrás: Győri Fellebbviteli Főügyészség