Izgalmas beszélgetést tartottak a Mathias Corvinus Collegium győri képzési központjában csütörtökön. Boris Kálnoky magyar származású német újságíró és Julius Strauss, a The Telegraph korábbi munkatársa osztották meg tapasztalataikat és gondolataikat háborúról, hírekről, emberi történetekről. Természetesen szóba került Ukrajna helyzete is, de arra is választ kaphattunk: miért nem hordhat egy újságíró fegyvert?
Julius Strauss brit újságíró évekig tudósított Boszniából, Koszovóból, megjárta Irakot és Afganisztánt is, riportokat közölt a csecsen háborúból is. 2004-ben a Beszláni túszdrámáról tudósított, amelyben több mint 330-an haltak meg, köztük 186 gyerek is. Boris Kálnoky a patinás német lap, a Die Welt munkatársa volt hosszú éveken át, csaknem egy évtizedig tudósított a Közel-Keletről isztambuli székhellyel. Ma az MCC Média Iskola vezetője, emellett továbbra is aktív újságíró.
„Hatalmas különbség van az újságíró és a haditudósító között” – fejtette ki lapunknak Julius Strauss a beszélgetés előtt. „Egy haditudósító soha nem lazíthat. Ki kell mennie a terepre és beszélnie kell az emberekkel, hogy legyen sztorija. Kell egyfajta személyiség is ehhez; nem csak akarni kell ezt, hanem tudni is kell csinálni. Szükség van arra, hogy a kíváncsiság dolgozzon benne. Emellett szükség van rá, hogy tudja kezelni a félelmét” – fejtette ki a sok hadszínteret megjárt újságíró.
„Az alap ugyanaz, mint bármelyik újságírónál – mi a történet, hol a sztori? Ugyanakkor egy harci helyzetben minden sokkal intenzívebb. Tudnod kell szervezni, logisztikázni, és sok pénzre is szükséged van a sok barát mellett” – tette hozzá Boris Kálnoky.
Azt is megkérdeztük a két veterántól; mi a fontosabb egy háborús helyzetben? A politika és a háttér, vagy az emberi sorsok bemutatása?
„Egy kicsit mindkettő” – kezdte Julius Strauss. „Az tesz jó haditudósítóvá, ha be tudod mutatni az emberek történetét és az emberiség történetét. Háborúban az emberiség egészen extrém módon képes viselkedni ahhoz képest, ahogy békeidőben teszi. Az emberek ugyanolyanok; jók, rosszak, nagylelkűek. Amikor háború van, minden tulajdonságunk felerősödik. A feladatunk az, hogy ezt úgy meséljük el, hogy aki otthon, a reggelije mellett olvassa a beszámolókat, az is át tudja érezni. Egyfajta híd vagyunk a helyszín és az olvasók között. Természetesen a politika áthat mindent, ezért ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni” – fejtette ki Strauss.
„Hétköznapi újságíróként megteheted, hogy fontosnak érzed magad. Fontos emberekkel találkozol, fontos emberektől kérdezel fontos dolgokat. A háború elveszi ezt a fontosságtudatot. Fekszel a földön, és a lövedékek nem válogatnak, hogy kit találnak el. Nem vagy fontosabb, nem vagy védettebb azoknál, akikről tudósítasz” – tette hozzá Strauss.
„Egy ilyen helyzetben valószínűleg lehetőséged van interjúzni vezető politikusokkal, például Ukrajnában Zelenszkij elnökkel. Utána pedig kimész a harctérre, és katonákkal, civilekkel beszélhetsz. Nem lehet a politikát kihagyni ilyenkor a történetből” – egészítette ki Boris Kálnoky. „Szerényen és alázattal kell megközelíteni a témákat” – mutatott rá Kálnoky.
A kerekasztal-beszélgetést Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója nyitotta meg, aki köszöntötte a csaknem teltházas rendezvényre érkezőket. „A mostani beszélgetés azért is érdekes, mert egy nagy változás ment végbe a magyar médiában. Tíz évvel ezelőtt a magyar portálokon a belföldi közélettel és politikával kapcsolatos hírekre ha érkezett 10 kattintás, akkor addig a külföldi és nemzetközi politikával foglalkozó hírekre érkezett 2 kattintás” – mutatott rá Szalai Zoltán. „Általában az embereket nem érdekelte a külpolitika. Ez mostanra teljesen átfordult, az idei év volt az első, ahol a külpolitikai híreket többen olvasták, mint a belpolitikai anyagokat Magyarországon. Érdekli az embereket, hogy mi zajlik a világban” – részletezte az MCC főigazgatója.
„Ugyanakkor az érkező hírek között nehéz szelektálni. Egyszer azt olvassuk, akár Ukrajna kapcsán, hogy itt az egyik fél előrenyomult 20 kilométert, aztán azt látjuk, hogy két kilométerrel arrébb a másik fél tört előre ugyanennyit. Ezekben a helyzetekben különösen fontosak a haditudósítók, hogy meg tudják fogni a valóságot, és be tudják mutatni, mi történik” – emelte ki Szalai Zoltán.
„Nagyon fontos hivatásunk, hogy hétről-hétre olyan szakmai eseményeket szervezzünk, mint a mai, amikor valami aktuális, érdekes témát járunk körbe szakértőkkel” – emelte ki dr. Fekete Dávid, az MCC győri intézményének vezetője, aki röviden kitért arra is: a győri képzési centrum sikeres, és nagy öröm a városnak. „Nagy öröm, hogy már két Fiatal Tehetség Programos évfolyamunk van ötödikes és hatodikas diákokkal. Van több, mint kétszáz középiskolásunk akik szívesen látogatják a rendezvényeinket és tehetséggondozó programjainkat” – engedett betekintést az intézményvezető az MCC jelenlegi helyzetébe.
Az ezután következő kerekasztal-beszélgetés angolul folyt, a két veterán haditudósító pedig részletesen bemutatta, mikor és hogyan érdemes, és kell viselkedni harci helyzetben, mi egy riporter feladata a hadszíntéren. Természetesen kérdések is érkeztek a jelenlévőktől, például a fegyverviseléssel kapcsolatban. Julius Strauss kiemelte: egy haditudósító sohasem hordhat fegyvert. „Egyszer viseltem lőfegyvert. Nem használtam, szükségem sem volt rá, és utólag megbántam. A média munkatársai közül egyiknek sem szabadna fegyvert hordania, mert onnantól a harcoló felek potenciális veszélynek nézhetik őt is, és mindenki mást is a médiától. Ezzel a harci helyzetek bemutatásának a lehetősége is elveszne” – szögezte le Strauss.