Újranyit a tűz után a kedvelt győri étterem, már az is megvan, hogy mikor!

HAK Fotó: Győr+ Archív
2026.04.28. 14:03

Jó hírt osztott meg követőivel a győri R-Force Bisztró a hivatalos Facebook oldalán: a tűzeset után megkezdett helyreállítás jól halad, és ha minden a tervek szerint alakul, már a hét közepén – szerda vagy csütörtök körül – újra kinyithatnak.

Frissítés:

Ahogy a kedvelt győri étterem, az R-Force ígérte, április 30-ától újra várja a vendégeit! Erről ismét hivatalos közösségi oldalukon számoltak be, ahol többek között azt is írták:

„Hosszú két hét van mögöttünk. Voltak nehéz pillanatok, volt bizonytalanság, de végig mentünk előre, és most eljutottunk odáig, hogy újra fogadhatunk benneteket.”

Hozzátették, hogy az éttermi rész újra működik, a belső tér pedig most egy letisztultabb, átmeneti arculatot kapott, miközben már dolgoznak a következő fejlesztési lépéseken, amelyek egy egyedi, új technikai megoldást hoznak majd a vendégtérbe.

Szerencsére tehát úgy tűnik, hogy véget ér a tűz óta tartó nehéz időszak, amelyet alatt nem felejtettek el emberek lenni a tulajdonosok és a dolgozók: egy város nem felejti el nekik, hogy amikor nehéz helyzetbe kerültek, akkor is figyeltek azokra, akiknek jól jött egy-egy tál finom étel.

Korábban írtuk:

Ahogy arról korábban a Győr+ Média is beszámolt, április 15-én, szerda reggel lángok csaptak fel egy Zrínyi utcai lakóház pincéjében működő étteremben. A tűz egy fritőzből indult, majd átterjedt a konyhabútorokra. A győri hivatásos tűzoltók azonban gyors beavatkozással megfékezték a tüzet és annak még tovább terjedését. Az esettel kapcsolatban az étterem is leírta a legfontosabbat: személyi sérülés nem történt.

Az étterem a történtek után bezárt, és azonnal megkezdte a helyreállítást. A nehéz helyzet ellenére azonban példaértékű kezdeményezést indítottak: a raktárban maradt alapanyagokból ételeket készítettek, amelyeket április 19-én ingyenesen osztottak ki azoknak, akik meglátogatták őket.

Április 28-án újra jelentkezett az R-Force Bisztró a hivatalos közösségi oldalán, ahol beszámoltak róla: már látják a célt.  

A belső tér átalakítása is folyamatban van, egy határozottabb, megújult dizájnt álmodtak meg ki, és technikai fejlesztésekbe is belefogtak.

Bár a munkálatok még nem zárultak le teljesen, a legfontosabb számukra, hogy mielőbb újra találkozhassanak a vendégekkel.

A pontos nyitási időpontról hamarosan további tájékoztatást ígértek, érdemes őket követni.

Korábbi cikkünk:
Kapcsolódó témák: #Étterem | #jótékonyság | #nyitás | #tűzeset |