Hirdetés
Jó hír az Ausztriában dolgozóknak

Újranyílt a régi hegyeshalmi határátkelő

Fotó: MTI
MTI
2020.04.24. 06:38

A jó hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be Facebook-oldalán.

Hirdetés

“Naponta néhány tízezer honfitársunk jár át Ausztriába dolgozni, akiknek komoly bosszúságot és sokszor hosszú várakozást okoz az, hogy a lezárások miatt jelenleg csak kilenc átkelőt lehet használni az osztrák-magyar határon” – írta a miniszter.

“Nagy István képviselőtársam, minisztertársam már a korlátozások bevezetésekor jelezte, hogy a Mosonmagyaróvár környékén élő ingázók számára komoly probléma a hegyeshalmi autópálya-átkelő nagy forgalma, a gazdák pedig nem is tudnak átjárni a határ túloldalán lévő földjeiket megművelni, mert mezőgazdasági járműveikkel fel sem hajthatnak az autópályára” – fűzte hozzá.

Hirdetés

“A helyzet megoldása érdekében már több napja folyamatosan egyeztettünk Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter-kollégával és most végre megvan a megoldás:

a régi 1-es úton található hegyeshalmi átkelőt péntek hajnalban visszaadjuk a forgalomnak úgy, hogy az ingázók és a gazdák reggel 5 és 10 óra között, valamint délután 17 és 20 óra között járhatnak át rajta”

– közölte Szijjártó Péter.

Kapcsolódó témák: #közlekedés |
likeold
a fb oldalunkat