Újra indul a Zenélő Udvarok koncertsorozat

Fotó: Győr+ Archív, Ács Tamás
Győr+
2022.06.21. 17:13

A Győri Filharmonikus Zenekar sikeresen lezárta izgalmas és kihívásokkal teli évadát, és hamarosan útjára indítja tavalyi nagy sikerű nyári szabadtéri koncertsorozatát - jelentették be.

A Zenélő Udvarok program első bemutatkozását június 30-án 19 órakor tartja a jól ismert és közkedvelt helyszínen, az Apátúr-ház udvarán.

Vérpezsdítő és lendületes dallamokkal veszi kezdetét a méltán népszerű programsorozat, a  kamaraszimfonikus bemutatkozást Rajna Martin vezető karmester dirigálja. Elsőként Haydn A megjutalmazott hűség című korai operájának nyitánya hangzik fel, majd a mester  Esz-dúr trombitaversenyével a társulat kitűnő szólistája, Vörös Ádám lép a társulat és a közönség elé, a nyáresti koncertet Mozart Prágai szimfóniája zárja.

Csupa csúcsművel készülünk az első bemutatkozásunkra – részletezi a karmester -, kezdődik a nyár, zűrzavaros időket élünk, a programmal hitet teszünk amellett, hogy igen is van harmónia és rend a világban, csak jó helyen kell keresni. A bécsi klasszika mesterművei lelkesítőek, hihetetlen energiákat mozgatnak meg, melyek a társulatot lendületbe hozzák, reméljük a közönségünket is!

A belváros jól ismert helyszínein túl, a felfedezésre váró impozáns terek is bekapcsolódnak a sorozatba, ahol a kamarazene hangosítás nélkül, saját akusztikai környezetében szólal meg. Augusztusban újra zeneszó tölti meg az Apátúr-ház, a Várkazamata-Kőtár és a Borsos Miklós Múzeum udvarát. Terveink szerint a zeneszerető városlakók előtt megnyitja kapuit a Püspökvár és a Bencés Gimnázium is.

További információk a Győri Filharmonikus Zenekar Facebook-oldalán!

Forrás: Győri Filharmonikus Zenekar