Újabb virágládákkal lett zöldebb a Szent István út

Bodrogi Sára
2019.09.04. 13:28

Újabb automata öntözőrendszerrel felszerelt virágládák varázsolják zöldebbé és szebbé a Szent István utat. A tizenhárom új láda kihelyezésével befejeződött a fejlesztés, amelyet nyár elején kezdtek el a Győr-Szol Zrt. szakemberei.

A Szent István út környezete összesen negyvenegy virágládával szépült meg nyár eleje óta. Az első néhány már júliusban megérkezett, a beruházás utolsó lépéseként még tizenhárom ládát helyeztek el a Teleki László utca – Gárdonyi Géza utca közötti szakaszra, amelyeket kedden a sajtó képviselőinek is bemutattak.

Dr. Fekete Dávid alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője a keddi sajtótájékoztatón felidézte, egy 90 éves néni hívta fel a figyelmét tavasszal arra, milyen jó lenne, ha fák díszítenék ezt az útszakaszt, mint egykor régen. Mivel az utat sűrű közműhálózat övezi, a faültetésre nem volt lehetőség, de mégis szerették volna zöldebbé tenni a Szent István utat. A dézsák optimális megoldásnak bizonyultak, amelyeket ráadásul automata öntözőrendszerrel szereltek fel, ezzel kiküszöbölték, hogy az öntözés miatt lassítsák a forgalmat Győrnek azon szakaszán, ahol talán a legtöbb autó közlekedik nap mint nap.

Radnóti Ákos városüzemeltetésért is felelős alpolgármester ismertette, a speciálisan erre a célra kialakított ládák alján csatlakozató található, amely lehetővé teszi, hogy vizet juttassanak a ládákba, így egy mini öntözőrendszer táplálja a növényeket. Az automata öntözőrendszerrel a városban máshol is – például a körfolgalmakban – gazdaságosabb, hatékonyabb a zöldterületek fenntartása.

A ládákba örökzöld törzses fát, valamint levendulát és pázsitszegfűt ültettek.

Radnóti Ákos kiemelte, bár a dézsákba nem kerülhettek nagyméretű fák, az elültetett növények télen-nyáron ékesítik majd környezetüket. Az alpolgármester hozzátette, a győri önkormányzat nagy hangsúlyt fektet a város zöldterületeinek megőrzésére és további fejlesztésére. A 2014-ben meghirdetett fásítási program keretében minden évben több mint 1000 fa és közel ugyanennyi cserje, valamint évelő növény került a közterületekre. Radnóti Ákos elmondta, 100 ezer egynyári növénnyel díszítették a várost, és tavasszal közel 10 ezer palántát osztottak szét a lakosság körében, kétszer annyit, mint tavaly. Hangsúlyozta, idén is több mint 1000 csemetét ültetnek majd el a késő őszi időszakban.

Kapcsolódó témák: #győri fejlesztés |