Közgyűlés

Új vezérigazgató a Győr-Szol élén

Fotó: O. Jakócs Péter
Hajba Ferenc
2021.09.28. 13:41

A mai közgyűlésen zárt ülés keretében döntöttek a képviselők arról, hogy Prédl Antalt, a város útkezelő szervezetének eddigi vezetőjét kinevezik a Győr-Szol Zrt. vezérigazgatójának. Ezzel együtt az önkormányzati cég igazgató tanácsába is bekerült.

Megbízása határozott időre, idén október elsejétől 2025. szeptember 29-ig szól. Az útkezelő szervezet irányítását az új pályázat kiírásáig és elbírálásáig jelenlegi helyettese veszi át.

A zárt ülés után a dr. Dézsi Csaba András polgármester által kihirdetett határozat azt is rögzíti: a Győr-Szol Zrt. stratégiai igazgatója helyett ezentúl Prédl Antal gyakorolja a munkáltatói jogokat is.

Prédl Antal (fenti közgyűlési nyitóképünkön balról a második) középiskoláját a győri Hildben végezte mélyépítő szakon, utána az akkor még főiskolaként működő Széchenyin útépítésből, útfenntartásból szerzett diplomát. Később programozásból újabb diplomát vehetett át.

Munkáját a tanácsi tervezőnél kezdte, 1987 óta a városházán teljesít szolgálatot, 1992-ben az útkezelő szervezet helyettes irányítója, 2010-től pedig a vezetője lett.

A mostani feladat nagy kihívás” – nyilatkozta a Győr+ Médiának az új vezérigazgató. Hozzátette: „Tiszta lappal akarok indulni, mindenekelőtt azt tárom fel, hogyan lehetne hatékonyan, eredményesen működtetni a céget.”

Korábban ma a témában:

Kapcsolódó témák: #Győr-Szol Zrt. |