Helyi fejlesztések

Új fejlesztések Győrben, itt vannak a részletek

Fotó: Győr+
Győr+
2021.03.09. 18:12

Győr Megyei Jogú Város többszörösen is sikeresen vett részt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázataiban, így városszerte számos fejlesztés valósulhat meg az elkövetkezendőkben. Erről közlünk most egy összeállítást, amelyben szó esik Újvárosról, Szabadhegyről, Marcalvárosról és Pinnyédről is.

Győr-Újvárosban már korábban megkezdődhetett a szociális városrehabilitáció, amelynek most a III. ütemének kivitelezési munkálatai kerülhetnek sorra. Ez azt jelenti, hogy a több mint 485 millió forintos támogatásból tovább folytatódhat a városrész megújulása.

A projekt célja a Győr-Újváros területén elhelyezkedő szegregátumban élő hátrányos helyzetű személyek, illetve társadalmi csoportok leszakadásának megállítása, életkörülményeinek javítása, valamint a leromlott lakókörnyezet rehabilitációja, vagyis a sikeresen zárult újvárosi rehabilitáció egyes és kettes ütemének folytatása, eredményeinek továbbvitele.

A harmadik ütemben Győr-Újváros területén a Kossuth utca 36. szám alatt található épület felújítására kerül sor. Az épületben teljes egészében önkormányzati tulajdonban áll, így az önkormányzat saját beruházásaként tudja megvalósítani a projektet, amely magában foglalja 15 lakás és a közös helyiségek felújítását, a műemléki környezetben megengedett energetikai korszerűsítéseket, amely kiterjed a nyílászárók cseréjére, a tetőre, a homlokzatra, a födémek felújítására, a szigetelésre és még lehetne folytatni.

Felújítják a Kossuth utca 36. szám alatti ingatlant

A Győr-Szabadhegyen, azon belül is a Zöld utcában lakóknak szolgálhat jó hírként, hogy az önkormányzat az utca felújítására több mint 270 millió forintost támogatást kapott. A megújuló útszakasz a környéken élők kényelmét és biztonságát is szolgálja majd a jövőben. S hogy konkrétumokról is beszéljünk: a Zöld utcát a Jereváni úttól indulóan 443 méter hosszan, a Szőnyi Márton utcáig hozzák rendben.

Új burkolat kap majd többet között a Jereváni út és a Somogyi utca közötti szakaszon található autóbuszöböl, a parkolási igényeket is szeretnék jobban kiszolgálni. Szükség is van rá, mert a két oldalt is álló gépkocsik a buszközlekedést is akadályozzák. A munkálatok során nem fogják elfelejteni a járdák, a kerékpárút, a kapubehajtók felújítását sem és gondot fordítanak majd a modern csapadékvíz elvezetési rendszerek kiépítésére is.

Megújul a járda is (illusztráció!)

Marcalváros sem marad ki a megújulásból, egészen pontosan a Lajta utca és 821. számú főút csomópontjának átalakítására kerül sor a jövőben. A több mint 212 millió forintos támogatásból megújuló csomópont a csúcsforgalmú időszakokban jelentkező torlódások mérséklődését szolgálja majd, hiszen a kapacitását jelentősen növelni fogja az átalakítás. Jelenleg a csomópont legnagyobb problémája a Lajta utcáról balra kanyarodó kis forgalom lebonyolítása. A balra kanyarodás ugyanis csak egy sávban történik, ezért a reggeli és a délutáni csúcsforgalom idején hosszú járműsorokkal és megnövekedett várakozási idővel kell számolnia az arra haladóknak.

Jelenleg egy sávból lehet balra kanyarodni

A beruházás keretében a csomópont átépítésével megduplázzák a balra kanyarodást biztosító sávokat, melyhez szükséges a csomópont északi ágának és a befogadó 821. sz. főút nyugati oldalának egy kisebb átépítése, valamint egy autóbusz megállóhely áthelyezése is. Utóbbi indokolttá teszi a mellette futó, meglévő közös felületű gyalog- és kerékpárút áthelyezését is. A munkálatok befejeztével egy sokkal korszerűbb, könnyebben, kényelmesebben és gyorsabban használható csomópontot adnak majd át a győrieknek.

Jó hír a Pinnyéden élőknek, hogy a Kunszigeti út és Fő utca újabb szakaszának felújítási munkálatai következnek hamarosan. A közel 400 millió forintos támogatásból megújuló útszakaszok a dinamikusan fejlődő városrészen élők közlekedésbiztonságát szolgálják majd. Korábban volt már felújítás ezen a szakaszon, a mostani, II. ütemnek a célja a Kunszigeti út megújítása (az Olimpiai utcai körforgalomtól a Fő utcáig), a Fő utca egy részén új nyomvonal kialakítása, továbbá a Kunszigeti út – Fő utca „T” alakú közlekedési csomópont egysávos körforgalmú csomóponttá történő átalakítása, a becsatlakozó útszakaszok megújításával.

A kerékpáros közlekedés feltételeit is fejlesztik

A fejlesztés keretében a járdák felújítását és két autóbusz megállóhely kialakítását is tervezik. A beruházás részeként megtörténik a közvilágítás korszerűsítése, sor kerül a közműkiváltásokra, a meglévő forgalomtechnika átalakítására, valamint a zöldfelületek rendezésére. A megújított közlekedési kapcsolat jelentősen javítja majd a pinnyédi városrész közlekedési kiszolgálásának színvonalát. Az útfejlesztés mellett fontos a gyalogos- és kerékpáros közlekedés feltételeinek a javítása is, most erre is sor kerül majd.