Mindig mosolygós és jókedvű, de ha jön a riasztás, akkor kétdiplomás édesanyaként vezeti a tizenöt tonnás szerkocsit. Ő Kertai Melinda, a Győrszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke.

– A fiúkról tudjuk, hogy kiskorukban tűzoltók szeretnének lenni. Mi a helyzet a lányokkal?
– Nem álmodoztam ilyesmiről, de tűzoltógyerek vagyok. Az édesapám a győri, majd az Audi létesítményi tűzoltóságánál dolgozott, és gyerekkoromban volt némi szülői ráhatás, hogy legalább a farsangon tűzoltónak öltözzek. Annak idején nagyon jó hangulatú családi majálisok voltak a városi tűzoltóságnál, ahova szerettem bejárni. Édesapám már nem érhette meg a tűzoltó- egyesület 2019-es alapítását és a kisebbik fiúunokájával sem találkozhatott, így egyszer csak elhatároztam, hogy a félretett pénzemből veszek egy régi tűzoltóautót a fiamnak, amit korábban műszaki mentéseknél használtak. És ha már megvolt az autó, akkor gyesen lévő anyukaként elkezdtem gyerekeknek szóló tűzoltós élményprogramokat, születésnapokat szervezni. Így indult az egész.

– Vannak az országban máshol is női tűzoltóparancsnokok?
– Én sem akartam az lenni, mert inkább a háttérben szeretek dolgozni. De mindig volt egy olyan ember vagy körülmény, ami ebbe az irányba mozdított. Kezdetben sokan meglepődtek és rácsodálkoztak, amikor megtudták, hogy az egyesületünknek női vezetője van. Egy riasztás alkalmával pedig megtörtént, hogy egy park mellett elvonulva egy idős bácsi majdnem leesett a padról, amikor meglátta, hogy a szirénázó, 15 tonnás szerkocsit egy nő vezeti. A többiek meg persze nevettek mögöttem az autóban, hogy helyi látványosság lettünk. Vannak egyébként nők máshol is, de olyat, aki elnök és parancsnok egyszerre, vonul, tűzoltóautót vezet és kárhelyszínparancsnok is, nem ismerek. Nem is igazán kedvelem, ha parancsnoknak hívnak, mert jobban szeretek kérni, mint utasítani. Ráadásul ez egy igazi csapatmunka, amely mindenkitől rendkívüli alázatot követel.

– És a gyermekei mit szólnak hozzá, hogy anya tűzoltó?
– Néha tetszik nekik, máskor pedig tüntetőleg ellenkeznek. Főállásban betegszállítóként dolgozom és mentőautót vezetek, emellé jön még a szabad időben a tűzoltóskodás. A házunknál van bejelentve az egyesület telephelye, itt épült fel a szertár, a közösségi helyiség, és az udvarunkban áll az autó, mindez tehát része lett az életünknek. Soha nem erőltettem a gyerekeimnek, hogy kövessék a példámat, mehetnek judózni, lovagolni, amit szeretnének. A lényeg, hogy hasznos dolgokat tanuljanak és értelmes dolgokkal foglalkozzanak, édesanyaként mindenben támogatom őket.

– Egyedülálló anyaként honnan az energia, hogy bírja csinálni mindezt?
– Mostanra már az egyesület is olyan, mintha a saját gyerekem lenne, nekem ez a csapat lett a családom. Amikor hétvégi helyszíni készenlétben vagyunk, itt jövünk össze, közösen főzünk, beszélgetünk, elvégezzük a karbantartási munkákat, a fiúk füvet nyírnak. Az évek során olyan értékes közösség alakult ki, amelynek a tagjai bajban is számíthatnak egymásra. Szeretném ezt a munkát tovább folytatni, mert egy ilyen egyesületet mindig lehet fejleszteni, és bőven vannak még megvalósításra váró terveink is.