Csordás Adrienn a tapsos erkélyjelenetek után Szent László-díjat is kapott

Tudást épít az ápolási igazgató

Fotó: Marcali Gábor
Hajba Ferenc
2020.07.18. 19:16

Egyetemet végzett diplomás ápolóként dolgozott a sebészet szubintenzív részlegén, a minőségbiztosítási osztályon a kórházi fertőzésekkel foglalkozott, jelenleg pedig a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház ápolási igazgatója. Csordás Adrienn ápolásirányítói munkáját, oktató tevékenységét, konferenciaszervezéseit Szent László-díjjal ismerte el a győri önkormányzat.

Tej vagy ét?

Inkább ét.

Hoztam ajándékba, mert a betegeknek tanácsokat, tudást szolgáltató Tudásépítők oldalán azt írja magáról: „csokoládéval lekenyerezhető”.

Köszönöm. Kell valamit „bűnözni” az embernek. Bár a lányaim néha megtalálják a csokit, és megszabadítanak ettől a bűntől.

Gratulálok a Szent László-díjhoz. Meglepetés volt?

Abszolút. A férjem szólt otthon, hogy levelet kaptam a polgármester úrtól. Gondoltam, meghívó valamilyen szakmai rendezvényre. Arra nem számítottam, hogy kitüntetnek, de nagyon jólesett.

A koronavírusos betegek ápolásáért is kitüntették: esténként szólt a köszönő, elismerő taps az erkélyeken.

Nagyon örültünk neki, bár tudtam, hogy ha megnyílik a kórház, akkor lehet, hogy a tapsolók közül néhányan pfújolni fognak, hiszen az elmaradt vizsgálatokat, halasztható kezeléseket pár hét alatt lehetetlen pótolni. Persze az is érthető, hogy elfogyott az emberek türelme, mindenki azonnali időpontot akart. Helyreállt a világ rendje, most már újból szidják is az egészségügyet.

Pályafutása során a koronavírus a legnagyobb kihívás?

Mindenképpen. A legelső, Kínából érkező hírek nem rémisztettek meg bennünket, de aztán gyorsan beláttuk: ezt a járványt nem ússza meg a világ. Olyan működésre kellett felkészülnünk, amelynek keretében fogadni tudjuk a vírusgyanús betegeket, miközben a halaszthatatlan beavatkozásokat, például az onkológiai kezeléseket, a baleseti műtéteket, az infarktusos vagy a stroke-os betegek ellátását a fertőzés veszélye nélkül leszünk képesek folytatni. Mindenekelőtt a saját dolgozóinkra kellett vigyázni, hiszen, ha ők tömegesen lebetegednek, nem lesz, aki gondozza, ápolja a fertőzötteket. Más osztályokról csoportosítottunk át kollégákat a vírusfertőzöttek kezelésére. Érthető módon nem örültek neki, ők is féltek, tartottak attól, hogy idősebb családtagjaiknak hazaviszik a kórokozót. Néhányan benn is aludtak, de a többségük azért naponta hazament.

Hány koronagyanús betegnek lett pozitív a lelete?

Negyven embert szűrtünk ki a közel hétszáz gyanús esetből. Ketten sajnos nem élték túl a fertőzés szövődményeit.

Ön hogyan lett diplomás ápoló?

Általános iskola után elsőként az egészségügyi szakközépiskolát jelöltem meg, és jól jártam vele. Megszerettették és megértették velünk ezt a hivatást, egy 15 éves gyerek számára rémisztő kórházi közegbe is tanári gondossággal vezettek be bennünket. Érettségi után a pécsi egyetem szombathelyi főiskolai karán diplomáztam, utána visszajöttem Győrbe a sebészeti osztály szubintenzív részlegére.

Miért éppen oda?

Pörgős volt ez a munkaterület, sokszor kellett önállóan dönteni, ott megtanulta az ember saját hatáskörének és tudásának a határait.

A sikerből vagy a kudarcélményből jutott több?

Kiegyenlítették egymást. Minden héten volt legalább egy sikeres újraélesztés. Ápolási igazgatóként kevesebb a siker, hiszen az asztalomra tett papírok mindegyike valamilyen megoldandó vagy éppen megoldhatatlan problémát ír le.

Ha vállalta ezt a megbízatást, bizonyára megtalálta benne a szépséget is.

Ez így van, nem is panaszkodni akarok. A főiskola után Pécsett az egyetemet is elvégeztem. A győri kórházban akkor alakult meg a minőségbiztosítási osztály, a szakterület igazgatóhelyettese Tamás László János főorvos úr lett, ő hívott azzal az ígérettel, hogy ez egy új, fontos lehetőség, alkalom nyílik értelmes feladatokkal. A kórházi fertőzések okainak vizsgálata, ellenőrzése, a megelőzés lehetőségeinek a kontrollja volt a fő szakmai feladatom. Be kell látnunk, hogy a kórház sajnos veszélyes üzem, ahol csak addig szabad maradni, ameddig feltétlenül muszáj. A látogatók gyakran plázázni jönnek, együtt ebédelnek a beteggel, bevonják a szomszéd ágyon fekvőt is, nem mosnak kezet. Természetesen esetenként a kórházi személyzet is hibázhat. A legjobb, ha a fertőzések forrásait a lehető legjobban kiszűrjük, s megelőzzük a bajt.

Mi az ápolási igazgatói munka kihívása?

Kórházi szinten megszervezhetem, vezethetem az ápolási munkát, mindemellett tanítani is tudok, átadni az új eljárásokhoz, műszerekhez kapcsolódó új ismereteket. Sajnos ápolóból most is hiánnyal küzdünk, úgyhogy a mindenkori létszámmal kell ellátni feladatainkat, miközben dolgunk a szakma népszerűsítése is. Tanítok az egyetemen is, szervezek szakmai napokat, konferenciákat.

Kezdeményező részese a Tudásépítőknek is. Milyen igényre alapozva jött létre ez a vállalkozás?

Egyre több az olyan ember, aki szeretné megőrizni egészségét, vigyázni akar rá, mert tudja, hogy az egzisztenciális érték is. Őket az egészséges étkezéshez, a szükséges mozgáshoz értő szakemberek segítik. Ma már az is természetes, hogy a lelki bajaival küszködő ember pszichológushoz fordul, a fiatalok pedig egyre tudatosabban készülnek a gyerekvállalásra. Jönnek szülési tanácsokért, de van, aki az újszülött otthoni ápolását akarja megtanulni, vagy éppen a gyerekszoba berendezéséhez kér tanácsot. Többen az idősebb, beteg hozzátartozójuk ápolásának legfontosabb szakmai fogásait szeretnék elsajátítani, például arról érdeklődnek, hogyan kell ellátni egy lábszárfekélyt.

Fotó: Marcali Gábor

A szakmai munkán kívül mire jut ideje? Van valamilyen szenvedélye?

Imádok otthon lenni, soha nem unatkozom. Sokat olvasok, kertészkedem, meg horgolok is.

Mit horgol?

Azt szoktam mondani, kendőt. Mert akármi sikerül, kendőnek használni mindig lehet. Két lányom van, 13 és 15 évesek, imádnak főzőcskézni, sokat vagyok velük a konyhában. A bezártság után jólesik kirándulni, a férjem – akivel már 27 éve élünk együtt – informatikus, az ő munkája is irodához kötött, így aztán örömmel lélegzünk fel a szabadban.

A virágaik mellett állataik is vannak?

Igen.

Ezt nem mondta túl lelkesen.

Dehogynem. Mindenért lelkesedem, amit a lányaim szeretnek.

És mit szeretnek?

Kutyát, macskát, teknőst, halat, a legújabb szerzeményünk pedig egy kispatkány. Azt ígérte az eladó, hogy ha nem etetjük túl, nem nő meg nagyon nagyra.

Vajon a lányai követik az ön példáját, egészségügyi dolgozók lesznek?

Nem tudom, még sok minden érdekli őket. Ha az egészségügyet választják, biztosan nyelek egy nagyot, de természetesen mindenben segítem őket.

Kapcsolódó témák: #Győri kórház | #győri közélet |