Továbbra is a város sportjáért dolgoznak

Fotó: Ács Tamás
Zombai-Kovács Ákos
2022.02.15. 15:15

Idén is a város sportjáért dolgozik a Sportügyi Tanácsadó Testület, amelynek célja széles körben népszerűsíteni a sportot és előkészíteni a sporttal kapcsolatos döntéseket, tovább emelve ezzel a győri sport színvonalát. Nyolc taggal működik a tanács, amely olyan sportolókból, sportvezetőkből áll, akik régóta ezen a területen tevékenykednek, a parasport is képviselteti magát.

A feladatok nem változtak tavalyhoz képest, szeretnénk még magasabb szintre emelni a város sportját, még akkor is, ha a Covid-járvány bizony nagyon megnehezíti az életünket” – mondta a Győr+ Médiának Radnóti Ákos alpolgármester.

Elkészült a költségvetés tervezete és sajnos a koronahelyzet rányomja a bélyegét a 2022-es büdzsére, kétszer is meg kell gondolnia a városnak, mire költ ebben az évben” – tette hozzá az alpolgármester. „A sport továbbra is kiemelt terület, az egyesületek idén is számíthatnak a város támogatására, de ebben a helyzetben a kluboknak is még jobban oda kell tenniük magukat, hogy sikeresek tudjanak, tudjunk maradni 2022-ben is” – hangsúlyozta a tanácsadó testület elnöke.

A keddi ülésen áttekintettük az év legfontosabb eseményeit és programjait a sport területén, nem titok, hogy szeretnénk nagy rendezvényeket hozni Győrbe, ebben is számítok a tanácstagok véleményére és javaslataira” – emelte ki az alpolgármester.

Galéria: Ács Tamás

Televíziós szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #sporttanács |