A régész – egy kivételes életút állomásai címmel szerettei és tisztelői meglepetéskiállítást szerveztek Tomka Péter 85. születésnapjára. Az eseményen Székely Zoltán, a Rómer Múzeum igazgatója mondott köszöntőt. A kamaratárlatot az ünnepelt fia, dr. Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese ajánlotta a látogatók figyelmébe.
Ha valaki azt gondolja, hogy a régészek mindegyike komoly, szigorú, sőt komor kutató, nagyot téved. Tomka Péter élettel teli, kedves ember. Gyakran kacag, a szeme pedig mindig nevet.
A körmendi kisfiú már gyermekként imádta édesapja történelmi témájú könyveit. A szüneteket sokszor töltötte erdész nagybátyjánál Visegrádon, a közvetlen szomszédságban lévő ásatásokra szabad bejárása volt. Az egyetemen a régészet mellett történelmet akart tanulni, ám hiába a kitűnő bizonyítvány, igazgatója úgy gondolta, politikailag nem alkalmas a szocialista ifjúság nevelésére. A sikertelen felvételit követően segédmunkásként dolgozott egy népvándorlás kori temető ásatásán, mely remek iskolának bizonyult. Közben mindent megtett, hogy bekerüljön az egyetemre. Mivel a hunok és az avarok kora érdekelte, először törökül, majd mongolul kezdett tanulni. Végül az ELTE bölcsészkarának mongol–régészet szakán diplomázott.
Pályáját a soproni múzeumban kezdte, 1970 óta Győrben él és dolgozik. Feleségével, Szőnyi Eszter régésszel kitűnő párost alkottak mind otthon, mind a munkában. „Mi csereszabatosak voltunk, egymást bármikor tudtuk helyettesíteni, akár a múzeumban, akár az ásatásokon. Persze közösen is sokat dolgoztunk súrlódásmentesen, jókedvűen. Tápon például egy avar temetőt ástunk, ott én voltam a főnök, Eszter a segítségem. Az árpási ásatáson, ahol egy ókori település, Mursella maradványait tártuk fel, ő volt a főnök.”
Tomka Péter elsősorban a népvándorlás és a honfoglalás korával foglalkozik. A közel fél évezredet felölelő időszak egyik lényeges eleme a pannonhalmi, amit szőlőmunka közben találtak. A hun fejedelmi leletről írt publikációja nemzetközi elismerést és egyetemi doktori címet hozott számára.
Fő szakterülete az avar kor. Jelenleg is a táp melletti, borbapusztai, 450 sírból álló avar temető feldolgozását végzi. Az észak-ázsiai eredetű, nomád avarok Közép-Európában éltek és a mai napig sok fejtörést okoznak a szakembereknek. „A nyelvüket nem ismerjük, van ugyan néhány nyelvemlékük, köztük írott is – például a nagyszentmiklósi kincsen –, csak éppen nem tudjuk megfejteni. Egy-két szórványleletből nem lehet, azért kell minél többet találni, s akkor majd előbb-utóbb sikerül.”
Győrben, a Széchenyi tér alatt talált temetőről a Szőnyi Eszterrel közös munka során kiderítették, hogy az egyes feltételezésekkel ellentétben nem hun temetkezési hely, hanem a római kortól itt élő népesség használta folyamatosan. A Káptalandombon ugyancsak erre utaló bizonyítékokat találtak.
Lelkesen kutatta az ispáni várakat, így a győrit is. „A sáncot, amit kerestünk, nem találtuk meg, csupán nyomokat. Én megesküdnék rá, hogy a sáncé, de nem mindenki hiszi el. Pedig a győri várnak már Szent István előtt létezni kellett, hiszen a történeti források szerint a felnégyelt Koppány egyik testrészét arra tűzték ki” – magyaráz csillogó tekintettel.
Tomka Péter nagy szívfájdalma, hogy feleségét évekkel ezelőtt elveszítette. Hat unokája és a család szeretete jelent vigaszt számára. Két gyermeke közül Gábor fia szülei hivatását választotta és régész lett, Bori lánya pszichológusként dolgozik.