Jedlik utca

Tolva, nem tekerve!

Fotó: Marcali Gábor
Havassy Anna Katalin
2020.07.19. 07:52

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, ideiglenesen augusztus 31-ig korlátozták a kerékpáros forgalmat a Jedlik utcának az Apáca utca és Széchenyi tér közötti szakaszán, valamint a Dr. Kovács Pál utcában, reggel 9 és este 8 óra között. Utánajártunk, vajon mennyire tartják be az emberek az új szabályokat.

Röviden és tömören: sehogy. Körülbelül egy óra alatt 27 kerékpáros haladt el a szakaszon, abból öten voltak hajlandóak tolni a kerékpárt. Ebből egy biciklis, Szabó Lajos vállalta, hogy nevével és arcával is elmondja a véleményét:

Szabó Lajos

„Jó döntés volt, mert ha sok az ember, veszélyes itt biciklizni.
Bármikor elém szaladhat egy kisgyerek, s máris megvan a baj.
Szerintem a biciklisek érdeke is, hogy ezen a 100 méteren tolva menjenek. Bevallom, ha sokan vannak előttem, én is bizonytalanabban hajtok, így vagy elkerülöm ezt a részt, vagy leszállok és tolom. A szabályokat pedig be kell tartani, ennyire egyszerű – mondta Lajos, s a Széchenyi tértől már kerekezett is tovább.

Tolva szabályos!

Valóban, már reggel is sokan közlekednek a 100 méteres szakaszon. Kilenckor nyitnak az üzletek, a teraszok fixen állnak, a butikok próbabája is csalogatja a vevőket. Nem tűnik túl szűknek az utca, de jelenleg nincs tömeg, nincs rendezvény, a kisgyermekesek többnyire otthon vannak még. Egy nagypapa jött szembe az unokájával, a kezét nem fogta, végül is sétálóutca. Ám emlékezzünk vissza, Lajos miről is beszélt?! Egy idős hölgy nyugodt tempóban ballagott, amikor meglátott egy csinos nyári ruhát, a hátranézés nélkül jobbra vette az irányt, a bolt felé. Rossz belegondolni, ha épp mögötte jön nagy tempóval egy bringás. Rövidnadrágos fiatalember sietett velünk szemben, a fülében zene harsogott, egyik kezében egy pohár kávé, a másikban telefon, lehajtott fejjel azt bámulta. A világ megszűnt körülötte.

Bella Ildikó

Nem úgy Bella Ildikó körül, aki amolyan Jolly Jokere a témának: sokat gyalogol, sokan bringázik s ezen a szakaszon dolgozik. Pontosan látja, hogy van értelme a korlátozásnak, illetve ahogy fogalmazott: lenne, csak sokan még mindig nem tudnak róla.

„Itt sok bringás veszélyesen közlekedik, nem a megfelelő sebességgel. Gyorsak, hirtelen irányt váltanak, cikáznak össze-vissza. Pedig szinte mindig vannak emberek. A korlátozás jó, csak éppen a táblákat nem lehet észrevenni. Egyrészt túl magasan vannak, másrészt szem előtt sincsenek. Nem tudom kivitelezhető-e, de szerintem egy burkolati matrica hatásosabb lenne. Én is sokszor jövök bicajjal, simán kibírható ez a szakasz tolva. Szerintem ez még a futároknak sem jelenthet akkora időkiesést, hogy ne tudnák bekalkulálni. Viszont a gyalogosoktól is több figyelem kell, mert rendben, hogy sétálóutca, de nemzetközi kerékpárút is. Alkalmazkodni, együtt létezni kellene gördülékenyebben, s akkor most lehet nem lenne miről beszélgetnünk… – búcsúzott Ildikó, aki még rámutatott a környékbeli teraszokra: „Látják, simán elférni mellettük, csak akarni kell. Bringával ha most az a szabály, akkor tolva…”

Sokan nem tudnak az új szabályról

Nézelődünk, s kellőképpen megdöbbenünk, amikor egy idős férfi robogóval hajt végig az utcán. Közvetlen utána egy hölgy tolta a kerékpárt. Megszólítottuk, szívesen beszélgetett, de csak név nélkül: „Elmondok én mindent! Tolni kell itt a kerékpárt, s nem a kibúvókat keresni. Ennyi séta senkinek nem eshet a nehezére. Ám látják, alig van, aki betartja! Le kéne szállni! – kiáltott máris egy elsuhanó bicajos után, aki legalább válaszolt, bár sokra nem mentünk vele: „Tudom!” – majd hajtott is tovább…

„Nem napközben van ám a fő gond, hanem estefele, amikor a teraszok egy része elkezd szépen ügyesen terjeszkedni.” – ezt már egy másik hölgy mondta, aki szintén kérte: maradjon inkognitóba. „Értem én, hogy kell a vendég, de ha egyszer megszabták meddig lehet kipakolni, akkor azt
önkényesen senki ne változtassa meg. S mindjárt jobban megférne egymás mellett mindenki! Egyébként a Baross úton is száguldoznak a biciklisek, ott sem jobb a helyzet!”

Vigyázzunk egymásra!

Búcsúzóul hozzáteszi még, sokkal több rendőr kellene, vagy önkormányzati rendészet, de akár még polgárőrök is. Csak lássanak egyenruhát az emberek, mert már annak visszatartó ereje van. Nem tudjuk, hogy a néni kérése hallgattatott-e meg, de hazafele a Baross úton két rendésszel futottunk össze, s több bringást is láttunk, amint a hátuk mögött inkább leszálltak a drótszamárról. Szóval lehet abban valamit, amit a névtelenséget kérő néni mondott…

Jól látható a tábla tiltó rendelkezése

Na de vissza a tapasztalatokra, amik egyelőre sajnos nagyon nem jók. A korlátozásról a vélemények viszont igen, csak a gyakorlatban még nem látni. Persze a nyeregből leszállni senki nem akart a kérésünkre, mit is mondhattak volna a kérdésre: miért szegik meg a szabályt, amit a tábla világosan közöl? Bár állítólag nehezen észrevehető és magasan van. Ebben is van valami. A burkolati matrica ötlete nekünk tetszett, lehet, hogy a szakembereknek is meg kellene vizsgálni a lehetőségét? Végül álljon itt, mi volt, amiben mindenki, kivétel nélkül egyetértett: a szabályokat be kell tartani! Tessék akkor elkezdeni, mindenkinek!


Fotók: Marcali Gábor

Kapcsolódó témák: #kerékpár | #közlekedés |