Több mint 900 ezer forint rongálási kárt okozott egy óra alatt

Illusztráció: Freepik
Győr+
2021.07.27. 07:54

A férfi azzal indokolta tettét, hogy a hat évvel korábban elhunyt édesanyja jutott eszébe, amitől idegessé vált, ezért kezdett törni-zúzni.

Az ügyészség vádirata szerint a 24 éves férfi 2021 márciusában, egy délelőtti óra alatt Győr belvárosában először egy parkoló jármű visszapillantó tükrét törte le, majd egy ereszcsatorna-darabbal ütötte az autót, összesen 400 ezer forint kárt okozva.

Ezután szintén a belvárosban, egy másik parkoló jármű csomagtartó ajtaját ütötte meg többször, úgy hogy az ajtó végül behorpadt. Itt több mint 450 ezer forint kárt okozott a vádlott.

Innen a férfi egy bevásárlóközpontba ment, ahol a férfi WC-ben három szappanadagolót letört, ezzel 90 ezer forint kárt okozott.

Kihallgatása során a férfi azzal indokolta tettét, hogy a hat évvel korábban elhunyt édesanyja jutott eszébe, amitől idegessé vált, ezért kezdett törni-zúzni.

A terheltet az ügyészség garázdasággal és több rendbeli rongálással vádolja, vele szemben a halmazati szabályok szerint három év szabadságvesztés is kiszabható.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség