Újra kölcsönözhetünk

Több mint 20 ezer új kötet idén a polcokon

Fotó: Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Facebook
Földvári Gabriella
2020.06.15. 18:37

Rengetegen várták már, hogy újra kinyissanak a könyvtárak, hétfőn mégsem volt akkora a roham, amire a könyvtárosok felkészültek. Igaz, csak szombaton délután derült ki hivatalosan, és akkor még csak a világhálóról értesülhettek a könyvbarátok a hétfői újranyitásról.

„A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér részlegei június 15-étől hétfőtől ismét várják a látogatókat, a megszokott nyitvatartási rend szerint. Egyelőre csak kölcsönzésre van lehetőség” – tudtuk meg dr. Horváth Sándor Domonkos igazgatótól. A könyvtárosok nem tétlenkedtek a karantén alatt elvégezték az aktuális leltárt, a felújításokat, valamint a könyvbeszerzéseket, hogy az újranyitáskor felkészülten várják a látogatókat.

A könyvtár hétfőn felkészülten várta a látogatókat

„A központi könyvtár, a Kisfaludy Károly Könyvtár és a helyi fiókkönyvtárak mellett, 168 települési könyvtárnak teljesítünk beszerzést” – hangsúlyozta az igazgató. Idén 55 millió forintból több mint 20 ezer könyvet, valamint CD-ket DVD-ket, kottákat vásárolhatnak. Így a bezárás alatt roskadásig teltek a polcok az új kiadványokkal, a legfrissebb szépirodalmi és szakirodalmi könyvek várják az olvasókat.

A megyénkbeli alkotók közül Böröndi Lajosnak és Reisinger Attilának jelent meg új kötete a napokban.

A friss gyermekkönyvek között említette az igazgató Takács Viktória Busó mese című könyvét, a tiniknek szól Nikki Busch Csajok könyve. A klasszikusok közül újra kiadták Raymond Chandler Asszony a tóban című krimijét, de a népszerű Nora Roberts új regényeit is beszerezte a könyvtár.

Roskadoznak a polcok az újonnan beszerzett könyvektől

„Bizonyára kelendő lesz a Mrs. Escobar – Életem Pablóval című életrajzi ihletésű kötete, valamint Fejős Éva, Vass Virág és Nárai Tamás új könyveit is sokan kikölcsönzik majd” – sorolta az igazgató az újonnan vásárolt könyvek listáját.

„A nemzetközi irányelvek szerint a könyvtári állomány 10 százalékát kellene évente lecserélni, ez a győri könyvtár esetében 70-80 ezer kötet leselejtezését jelentené, ezt nem tudják tartani. Vannak olyan könyvek, amelyeket soha nem selejtezünk le, ilyenek a helyi szerzők kiadványai, de például egy Shakespeare összest, vagy egy művészeti albumot sem cserélünk le, akár évtizedekig” – emelte ki Horváth Sándor Domonkos.

Az elhasználódott mesekönyveknek, krimiknek „limonádéknak”, vagy az aktualitásukat vesztett adó- és jogi szakkönyveknek azonban menniük kell. Ezeknek a könyveknek egy részét jelképes áron kiárusítják, a már használhatatlan kiadványok pedig ipari újrafelhasználásra kerülnek.

A könyvtárak tehát nyitva vannak, azonban a szolgáltatás egyelőre a dokumentumok visszavételére és kölcsönzésére korlátozódik. A beiratkozások érvényességét az eredeti lejárathoz képest 3 hónappal meghosszabbítják, valamint július 10-ig nem számítanak fel késedelmi díjakat. A könyvtárba kötelező a maszk viselése, a 1,5 méteres távolság betartása és ajánlott a kézfertőtlenítő használata.

Kapcsolódó témák: #Kultúra |