Egész héten lehetett szavazni a vármegye legcukibb cicájára. Nyereményjátékunk vasárnap éjfélkor zárul, kezd ugyan kirajzolódni a végső mezőny, de még semmi sincs lefutva.
Keressük a vármegye legcukibb cicáját! A nyereményjáték mellett két hete tematikus, cikkekkel igyekszünk olvasóink ismereteit növelni, külön macskás kvízjátékon mérhetik össze tudásukat – ide kattintva lehet kitölteni!
Hétfőn reggel 10 óta nyitott a szavazás, azóta pedig – cikkünk írásának pillanatában – több mint 20 ezer szavazatnál járunk. A jelenlegi dobogón Cica, Lucifer, és Sárika állnak, ők fejenként kétezer szavazat felett állnak, de a verseny szorosságát jól mutatja, hogy Cica nemrég került a dobogóra, Sárika pedig több napig az első helyen állt. Lucifer – nomest est omen – mélyről jött fel, több napig ugyanis a toplista közelében sem láttuk, azonban szorgosan gyűjtötte a szavazatokat.
Veszve senkinek sincs semmi, még több, mint 48 óra hátravan úgyhogy szavazásra fel, cicagazdik és cicakedvelők!
Szavazni ebben a cikkünkben lehet egyébként vasárnap estig – szívmelengető program végiglapozni a többszáz versenyzőt, épp ideális a hűvös, őszközepi napokra!