Tizennégyszer a relativitáselméletről

J. Kovács Andrea
2022.01.10. 13:15

„Tizennégy előadás a relativitáselméletről” címmel rendezvénysorozatot hirdetnek a tanév második félévére a fizika, illetve a tudomány iránt érdeklődő diákoknak. Elsősorban hetedik-nyolcadik osztályos általános iskolások, valamint gimnazisták és szakközépiskolások jelentkezését várják.

A győri tehetséggondozó Talentum Műhely és a Széchenyi István Egyetem közös programjának előadója Barla Ferenc fizikus, Bonis Bona díjjal kitüntetett Templeton mentor, aki hat éve tart foglalkozásokat az átlagosnál nagyobb tehetséggel rendelkező tanulók tárgyi ismereteinek, látókörének, gondolkodásának magasabb szintre fejlesztése érdekében. Az első félévben a fizika történetén keresztül az emberi szellem, gondolkodás kialakulását és fejlődését követhették nyomon a gyerekek.

Az ingyenes előadás sorozatra a barla@sze.hu e-mail címen lehet jelentkezni január 20-ig. A rendezvény helyszíne a Széchenyi István Egyetem lesz, csütörtökönként 16:00 – 18:15 óráig.

Részletes program:

Február 10. Albert Einstein

Február 17. Az arisztotelészi peripatetikus dinamika

Február 24. Galilei és Newton dinamikája

Március 3. A tizenkilencedik század fizikája

Március 10. Geometriák

Március 17. A Lorentz transzformáció levezetése

Március 24. Órák és méter rudak

Március 31. Tömeg és energia

Április 7. A gravitációs tér

Április 21. Gravitáció az általános elméletben

Április 28. Az ikerparadoxon

Május 5. A Világegyetem egészére vonatkozó megfontolások

Május 12. Az általános elmélet tapasztalati igazolása

Május 19. Relativitáselmélet a huszonegyedik században

Kapcsolódó témák: #relativitáselmélet | #tehetséggondozás |