Közterület

Tisztítják a műemlékeket

Fotó: O. Jakócs Péter
Papp Zsolt
2021.04.27. 11:52

A hét elején a Káptalandombon található Boldogasszonykő megtisztítására került sor, míg a hét végén a Baross úti Szent György-díszkút megtisztítása történik meg.

A Bazilika főbejáratával szemben, a Püspökvár kerítésénél látható a márványszobor, amely Szervátiusz Tibor, kolozsvári magyar szobrászművész 2000-ben elkészült alkotása. A Magyar Millenniumnak emléket állító műemléken az évek során szennyeződés halmozódott fel, amit a hét elején magasnyomású vízzel, és környezetbarát tisztítószerrel tisztítottak le.

A műveletet Dr. Dézsi Csaba András polgármester kezdte meg, aki elmondta, városunk gyönyörű belvárossal, szép közterekkel és egyedülálló művészeti alkotásokkal rendelkezik. Ezeket azonban gondozni kell, hogy nekünk, győrieknek, és a hamarosan újra Győrbe látogató turistáknak is szépek legyenek. Hozzátette, a Káptalandombon látható alkotást 21 évvel ezelőtt még alpolgármesterként avatta, most polgármesterként tisztítja.

A városban már eddig is számos köztéri alkotás és szökőkút újult meg, jelenleg zajlik a marcalvárosi Vitorlák szökőkút teljes rekonstrukciója.” – mondta el Radnóti Ákos alpolgármester. Kiemelte, mostanra szinte valamennyi városi szökőkút és csobogó megújult, emellett pedig a köztéri alkotások tisztítása is fontos. A Boldogasszonykő megtisztítását a hétvégén a Baross úton található Szent György-díszkút követi.

Képgalériás összeállításunk:

Galéria: O. Jakócs Péter

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #Győr+TV | #Győri önkormányzat | #Káptalandomb |