Tart a népszámlálás

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2022.10.07. 17:51

Tízévente tartanak népszámlálást, mely tavaly lett volna esedékes, ám a Covid miatt az idei évre csúszott. 2011-ben az Európai Unió egységesítette az összeírás szempontjait. A statisztikai adatgyűjtés után a válaszokat anonimizálják, vagyis azokat nem lehet konkrét személyhez társítani. A KSH adatvédelmi előírásai szerint a számlálóbiztosok pedig titoktartási nyilatkozatot tesznek.

Kelemenné dr. Bélyi Mária népszámlálási koordinátor, a Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztály Igazgatási Osztályának vezetője fontos információkat osztott meg a Győr+ Médiával.

Október 16-ig lehet kitölteni online a kérdőívet. Kérjük, hogy minél többen tegyék meg és segítsék ebben az idősebb hozzátartozókat, akik nem elég gyakorlottak. Ugyanakkor a polgármesteri hivatal és az önkormányzat nyilvános számítógépeket és technikai segítséget ajánl fel azoknak, akik nem rendelkeznek géppel, internettel. Ügyfélfogadási időben a városháza alagsorában, a Szent István úton lévő Lakossági Kapcsolattartó Osztályon és a ménfőcsanaki, gyirmóti kirendeltségeken, nyitvatartási idejük alatt a Család- és Gyermekjóléti Központ irodáiban tudnak segíteni. Kedden, szerdán, csütörtökön 8–16 óráig az Újvárosi Művelődési Házban, valamint mindennap 13 és18 óra között a Baross Gábor út 4. szám alatt lévő könyvtárban várják a győri lakosokat. Ugyancsak ezekre a helyszínekre jöhetnek azok az egyedülállók vagy idős emberek is, akik nem mernek idegen személyt beengedni az otthonukba. Itt időpontot is egyeztethetnek a számlálóbiztossal, s nyilvános helyen, de elkülönítve bonyolíthatják le az összeírást.

Aki október 16-ig nem tölti ki az online kérdőívet, később már nincs rá lehetősége. Utána a számlálóbiztossal való adategyeztetéssel tehet eleget állampolgári kötelezettségének.

Aki külföldön tartózkodik, vagy betegség miatt akadályozott, november utolsó hetében, 28-áig kell jelentkeznie pótösszeírásra.

Az online kitöltés körülbelül 20 percet, míg a személyes interjú nagyjából fél órát vehet igénybe. A kérdéssor és a kitöltéshez szükséges idő függ attól is, ha valaki egyedül él, vagy ha egy címen lakó több személy – például a gyermekek – vonatkozásában is ki kell azt tölteni.

Kapcsolódó témák: #népszámlálás 2022 |