Hosszú, dolgos és nagyon szép korszak zárult le 2022 év végén a ménfőcsanaki Torma házaspár életében, hiszen 32 év után kisboltjukban végleg elfordították a nyitva táblát, lekapcsolták a mérleget, kihúzták a hűtőket. Többé nem kell hajnalban kelniük, mert nem érkezik több kenyér, kifli, zsemle… Még szokják a valódi nyugdíjas éveket, de látszik: élvezik a pihenést. Persze a kedves emberek, a nagy beszélgetések már most hiányoznak nekik. Ilonával és Vilmossal, a csupaszív házaspárral beszélgettünk.
Ménfőcsanakon, a Kisdobos utcában mindig nagy a nyüzsgés, a bölcsőde és az iskola is itt található. S itt várta harminckét éven át a vevőket Tormáék kisboltja. A felirat még látható, azonban az ajtó december 31-e óta zárva. Mindenkinek szoknia kell még az új helyzetet.
Ili néni és Vili bácsi – mert mindenki így hívja őket – arcukon széles mosollyal fogadták a Győr+ Média munkatársait, s tudjuk: nem csak nekünk szólt a kedvesség, ők egyszerűen ilyenek. Őszinték, nyílt szívűek és szeretnek beszélgetni. Az asztalon számos fényképalbum, fotókönyv várakozott: rengeteg élményt, utazást, programot, hobbit, boldog és szomorkásabb pillanatot is rejtenek azok az oldalak. Lapozgattuk, s míg szemünk előtt elevenedett meg a Torma család dolgos és boldog élete, már főtt is a friss kávé és kerekedtek a történetek. Volt miről mesélni három évtized után…
„Úgy volt, hogy már nyáron végleg bezárunk, de végül ez kitolódott az év végére” – kezdte a családfő. „Persze nehéz döntés volt, mert szerettük mindketten a kisboltot, de elfáradtunk, szeretnénk élvezni a nyugdíjas éveket. A feleségemen is látom, hogy jólesik neki a pihenés, bár nem mondja, én azért tudom” – mosolygott Vili bácsi, majd büszkén mutatták meg az egykori üzletet, a hozzá épült tágas, polcrendszerrel ellátott raktárt. „Lett volna rá jelentkező, de nem akartuk kiadni, tetszik látni, mennyire együtt van a házunkkal…” – s valóban, a takaros konyhán át nyílt a személyzeti ajtó. Praktikus megoldás volt a hosszú évtizedek alatt, családias légkört teremtve.
Ili néni, azaz Kugler Ilona vendéglátást tanult, s ezzel a vezetéknévvel vélhetően örökül kapta az emberekkel való kifogástalan bánásmód és az értékesítés érzékét. Vili bácsi pedig a maga precizitásával, üzleti érzékével és higgadtságával megáldva mondta ki 1990 novemberében először: „Nyitva vagyunk!”
„Szegény feleségem a nyitás és a zárás napján is sírt! Pedig mondtam neki annak idején, mikor belevágtunk, hogy majd lesz valahogy, ne idegeskedjen. Hát nem igazam lett?!” – mesélte nevetve Vili bácsi, majd hozzátette, eleinte, a ’90-es években divatos itallerakattal próbáltak szerencsét, s hamar sikerrel jártak. Az emberek gyorsan megszerették a Torma házaspárt, hiszen amellett, hogy roppant kedvesen fogadták a vásárlókat, mindig igyekeztek teljesíteni a kívánságokat is, bőséges, friss és megújuló árukészlettel rendelkeztek.
„Próbáltunk igazodni az igényekhez, s változtatni, amikor éreztük, hogy eljött az ideje” – vette át a szót Ili néni. „Amikor az itallerakatok népszerűsége kezdett csökkenni, boltosabbra változtunk. Persze úgy, hogy az emberek szájízének megfelelő legyen a kínálat. Mindig törekedtünk arra, hogy a magyaros, házias ízeket kínáljuk, így volt nálunk remek füstölt áru, friss termelői gyümölcsök, zöldségek és persze kenyerek, péksütik is. Na meg kakasnyalóka, mert az nem hiányozhatott. Figyeltük, mi fogy a legjobban, miket emlegetnek vagy kérnek, s meghoztuk nekik. Mindig inkább a minőségre törekedtünk, mint a mennyiségre, a vásárlóink pedig meghálálták a hozzáállásunkat.”
A Torma házaspár pedig amellett, hogy kitartó és kemény munkával egyre inkább felfuttatta a családi vállalkozást, a település életéből is aktívan kivette a részét, mert mint mondják: bár egyikük sem született ménfőcsanaki, gyorsan befogadták őket és otthonra leltek a településrészben.
„A vásárlóbarát szemléletnek híre ment, így örömmel fogadtuk a megkereséseket is: mikuláskor és karácsonykor rendszeresen tőlünk vették meg a gyermekeknek az édességeket, akár a családok, akár az intézmények. Próbáltuk a legjobb áron adni, a beszerzésnél Vili erre mindig nagyon figyelt. Az évek során komoly kapcsolatrendszert alakított ki, ismerték sok helyen. Kereste a helyi vagy környékbeli termelőket, ezzel segítve őket és minket is, hiszen tudtuk, hogy a legjobbat adják oda. Ezek is kellettek ahhoz, hogy sikeresek lehessünk” – na meg persze az is, hogy hatalmas szívvel szolgálták a falubelieket.
Ili néni félretette, amit kértek, Vili bácsi házhoz vitte az időseknek a csomagot, s ha kellett, a legkülönlegesebb termékkívánságot is teljesítette, felkutatva érte a nagykereket, beszállítókat, és ami csak az eszébe jutott.
„Szerencsére azt is megélhettük, hogy sikerült alkalmazottat tartani, így a nyitvatartást is úgy alakíthattuk, hogy hozzánk szinte mindig lehetett jönni, hétvégén is vártuk a vevőket. Huszonkét éven keresztül élvezhettük a segítségét a munkatársunknak, megvolt a kölcsönös bizalom, ami nagy kincs a mai világban. A Covid-járvány idején azonban sajnos minket is utolértek a megszorítások, akkor kellett búcsút intenünk egymásnak. Ám úgy érzem, minket a pandémia is sok mindenre megtanított, akkor is igyekeztünk megoldani mindent, igyekeztünk alkalmazkodni és segíteni annak, akinek csak tudtunk” – mesélte Vili bácsi, aki azt is hozzátette: nagy eredménynek tartja, hogy soha nem kellett hitelt felvenniük. Mint mondta, oda kellett figyelni, ésszel kellett gazdálkodni, és persze rengeteget kellett dolgozni.
„Szerettük a boltunkat, szerettük a vásárlóinkat, s nagyon megható volt, hogy mennyire nem akarták, hogy bezárjunk. Ám persze mindenki megértette, hogy szeretnénk már egy kicsit pihenni. A gyermekeink más utat választottak, nekünk pedig már jólesik egy kicsit megállni.”
„Vili nagyon szereti a lovakat, így majd több idő jut rájuk, mert azért időigényes, sok munkát kívánó hobbi. Engem a gasztronómia érdekel, szeretem a szakácskönyveket, a főzőműsorokat, szívesen sütök-főzök. Most majd erre is több időm lesz. Még szokjuk az új helyzetet, hogy nem kell mindent időre tennünk, nem kell folyton rohannunk” – mosolygott Ili néni a férjére, aki megerősítette: „Mostanában nyugodtan és együtt reggelizünk, én sem a kocsiban eszem meg a szendvicsemet… Sok tervünk van még a „valódi” nyugdíjas éveinkre, itt vannak a gyermekeink is, szerintem nem fogunk unatkozni!”
„Szép időszak volt, nagyon sok emléket őrzünk, sok ismeretséget kötöttünk, szerettük, amikor a gyermekek bejöttek reggeliért, tízóraiért. Biztos, hogy sokáig hiányozni fog még a kisbolt, és sokáig megkönnyezem még azt a csodás búcsúztatást, amit kaptunk, ha eszembe jut. Felejthetetlen harminckét év van mögöttünk, nem bántuk meg, hogy 1990-ben belevágtunk. Köszönjük mindenkinek, akik velünk voltak, jöttek hozzánk, vásároltak nálunk és szerettek bennünket. Mi itt leszünk továbbra is, csak már kisbolt nélkül…” – zárta mosolyogva Ili néni, majd Vili bácsival egészen a kertkapuig kísértek bennünket.