Szeretetbe kapaszkodva – az idén is lesz Házasság hete

J. Kovács Andrea
2023.01.23. 11:40

A Házasság hete idén február 12-19-ig tart, mottója pedig: Szeretetbe kapaszkodva. Immár tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával.

Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

A központi és helyi programok között szerepel konferencia, előadások, beszélgetések, istentiszteletek, valamint játékos rendezvények.

A héten számtalan program keretében azt járjuk majd körül, hogy hogyan lehetünk egymás számára a nehézségekben a szeretetből, az összetartozásból, az egymás iránti bizalomból táplálkozó erőforrás. Hogyan működjünk együtt, hogyan értékeljük, hogy vagyunk egymásnak, és hogy hogyan tudunk a nehézségek idején is a szeretetbe kapaszkodva közösen fejlődni, közösen erőt meríteni a hétköznapok kihívásaihoz” – írják a szervezők a rendezvény közösségi oldalán.

Győrben február 13-án, hétfőn 18 órakor a Széchenyi Egyetem Apáczai Karának dísztermében lesz a nyitóelőadás, ahol Házasság és intimitás címmel Krúdy Tamás és felesége várják az érdeklődőket.

Kapcsolódó témák: #család | #frigy | #házasság |