Nukleáris eszközt irányítottak a diákok

Szenzációs kísérlet a Kazinczyban

J. Kovács Andrea Fotó: MekliZ Fotó
2025.06.17. 18:43

Igazi szenzációval zárta az idei tanévet a Kazinczy Ferenc Gimnázium. Kedden délután az iskola diákjai az egyik tanteremből irányították a Prágai Műszaki Egyetem GOLEM tokamakját, a világ egyetlen olyan fúziós berendezését, amely interneten keresztül is működtethető.

Gecsei Kolos, a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium főigazgatója úgy fogalmazott:

Iskolánkban régóta komoly tehetséggondozó munka folyik a természettudományok területén. Az idei a fizika éve nálunk, hiszen több kollégánk – köztük Takács Éva – diákjai rangos országos és nemzetközi eredményeket értek el. Ebbe a sikersorozatba jól illeszkedik a mai nap. Dr. Berta Miklós közreműködésével kaptunk lehetőséget egy olyan kísérlethez kapcsolódni, ami Európában is egyedülálló.

A tizenegyedikes Győri Áron és Szigeti Balázs nagy izgalommal várták a kezdést:

A modern fizika szeminárium keretében ősszel kezdtünk foglalkozni ezzel az újhullámos irányzattal, melybe a plazmafizika is beletartozik. Áprilisban Prágában jártunk, ahol megnéztük a Gólem tokamakot, s akkor jött az ötlet, milyen jó lenne kipróbálni. Izgatottan várjuk, sikeresek lesznek-e a kísérletek, miket tudunk mérni. A kapott adatokat majd különböző számolások és programok segítségével fogjuk kiértékelni.” – mondta Győri Áron.

A fiatalok plazmafizikai kísérletét dr. Berta Miklós magfizikus vezette. A Széchenyi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense portálunknak kifejtette: Olyan még nem volt a világon, hogy az egyetlen távolról vezérelhető tokamakon gimnazisták kísérleteztek volna. A cseh kollégák örömmel fogadták a kezdeményezést.

A fizikus annak idején maga is a Prágai Műszaki Egyetemen végzett.

Az energia az emberiség egyik központi problémája, s talán a jövő energiája éppen a nukleáris fúzió lehet. A kutatásban még nagyon nagy út áll előttünk. Fontos tehát, hogy legyen utánpótlás és legyenek olyan hallgatók az egyetemen, akik értik a természet működését. Ebben segíthet a kazinczys diákoknak ez az oktatási célú kísérlet, melynek legfőbb értéke a diákok fejében kialakult tudás.”– hangsúlyozta. Dr. Berta Miklós külön kiemelte a gyerekek általános és középiskolai tanárainak szerepét, akik felkeltették az érdeklődésüket a természettudományok, köztük a fizika iránt.

Lapzárta után érkezett: A diákok összesen tizenhat kísérletet végeztek el olyan meggyőző hozzáértéssel, hogy a prágai kísérletvezető, Vojtech Svoboda egy nemzetközi tudományos megaprojektben való részvételt ajánlott fel a kis csapatnak.