Fejlesztés

Szentkirályi Alexandra Győrben járt

Fotó: Marcali Gábor
Németh Boglárka
2022.01.15. 15:51

Szentkirályi Alexandra, hazai kommunikációért felelős kormánybiztos, kormányszóvivő városunkban tett látogatást szombaton, mely során elsőként a győri MCC-ben vett részt egy kerekasztal beszélgetésen, ahol a központ vezetőjével, Dr. Fekete Dáviddal találkozott. Ezt követően több fejlesztést nézett meg az országgyűlési képviselőkkel: Kara Ákossal és Simon Róbert Balázzsal.

Sűrű volt a szombat a kormányszóvivő számára, már kora reggel autóba ült és Győr felé vette az irányt. Dr. Fekete Dávid, a győri Matthias Corvinus Collegium vezetőjének meghívására az MCC Központba látogatott, ahol a “Párhuzamos életrajzok” kerekasztal beszélgetésen vett részt az MCC Női Közéleti Vezetőképző keretében. 

A zártkörű program után a 83-as számú főút elkerülőjének építésére, tehát az útszakasz bővítésére sietett. A terepen Kara Ákos országgyűlési képviselő, és Kovács Zoltán pápai országgyűlési képviselő fogadta őt.

“Igyekszem azon lenni, hogy minél több helyre eljussak. Nagyon jó látni, hogy az ország gyarapodik, az ország fejlődik! Azt gondolom, hogy 2010 óta hatalmas utat tettünk meg, és ezen az úton kell továbbmenni. A kormány azért dolgozik, hogy minden ember érezze, hogy az ország előre halad és fejlődik. Ez közös siker, és az a helyes, ha a gyümölcsét is közösen élvezzük”– nyilatkozta a Győr+ Médiának Szentkirályi Alexandra, aki hozzátette: számos olyan intézkedés született, ami segít előrelépni. Ilyen például a családi adókedvezmény, a 13. havi nyugdíj, valamint a 25 év alattiak szja mentessége is.

A kormányszóvivő arról is beszélt, hogy Kara Ákost egy hatékony, dolgos képviselőnek látja, aki szívén viseli az itt élők sorsát. “Nagyon jó látni, hogy olyan képviselők vannak az országban, akik igazi lokálpatriótaként a saját településükért, a helyben lakó emberekért dolgoznak, napi szinten. Olyan embernek ismertem meg Kara Ákost, aki nem fél megfogni a munkának a nehezebb végét és odatenni magát, ha erre van szükség.” Emellett hangsúlyozta: ez a beruházás jó példa arra, hogy az évtizedes álmokat is közösen meg tudjuk valósítani, ez a bővítés pedig nem csak munkalehetőséget és gazdasági fejlődést, de jobb minőségű utakat, gyorsabb közlekedést is eredményez.

Kovács Zoltán, a pápai térség képviselője is részt vett az eseményen és arról beszélt, hogy remek ütemben haladnak a munkák. “Minden héten itt autózom és látom, miként fejlődik az útpálya, jelenleg 40 %-os készültségi foknál járunk. Egy évtizedes álom valósul itt meg, már zajlik a Győrt és Pápát összekötő szakasz hídjainak alapozása, így 2023 októberére már kész lehet a kétszer két sáv.”

Kara Ákos országgyűlési képviselő nagy szeretettel fogadta Szentkirályi Alexandrát, akinek nem véletlenül az ország egyik legnagyobb útfejlesztését mutatta meg, majd újabb tervekről beszélt. “Lobbiztam, és újra javaslatot tettem az M1-es és a 81-es csomópont átépítésére. Nyilván ehhez még szükségesek a kormányzati döntések, de szeretnénk ha ez a szakasz is megújulhatna és biztonságosabb lenne” mondta el a képviselő, majd a 83-as út bővítése kapcsán hozzátette: “A Győr és Pápa közötti út nem csak a városiaknak, de a vidékieknek is épül, ezúton is elnézést kérünk az építkezés alatti esetleges kellemetlenségekért és az itt élők türelmét kérjük.” A politikus hangsúlyozta, hogy ez a fejlesztés Gyopáros Alpár és Kovács Zoltán képviselők nélkül nem valósulhatott volna meg. 

Az óra már delet ütött, így a szóvivő asszony ismét a belváros felé vette az irányt, ahol többek között a Munkácsy-kiállítást is megnézte. Ezt követően pedig Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselővel is találkozott. Útjuk a nemrégiben átadott Apátúr, vagy, ahogy sokan ismerik Bencés sörházba vezetett.

“Nem először és nem is utoljára vagyok itt Győrben, de jó látni azt a fejlődést amit ez a város is folyamatosan magáénak tudhat. Most kipróbáltam a sörcsapolást, ami hatalmas élmény. Nagyon finomak a sörök! Ez nem csak a győriek, de a turisták nagy kedvence is lesz” számolt be Szentkirályi Alexandra, aki a program további részét is ismertette. “Megnézzük az Aquapark fejlesztést, ami egy komoly turisztikai attrakció lesz és hozzátesz majd nem csak a város, de a térség vonzerejéhez is.”

A kormányszóvivő a nap többi részét Simon Róbert Balázzsal töltötte, akit egy nagyon előretekintő és hatékony politikusnak nevezett. “Öröm ezt a mai időszakot vele tölteni, Simon Róbert Balázs egy olyan ember, aki szívén viseli a körzetének a sorsát. Azt gondolom, hogy tennivaló mindig van. A képviselő lobbizik is ezekért, és megvalósítja azokat, amiket csak meglehet!”

A politikusok ezt követően a Loyolai Szent Ignác Bencés Templomot nézték meg Sárai-Szabó Kelemen bencés perjel vezetésével. A templom nemrégiben, részben jelentős kormányzati támogatás segítségével újult meg. A barokk stílusú szentély pedig a szóvivő asszonyt is elbűvölte.

Simon Róbert Balázs nagyon örült Szentkirályi Alexandra látogatásának. “Fontosnak tartom, hogy a kormányzati szereplőkkel folyamatos legyen a kapcsolattartás“- emelte ki a képviselő, aki ezt követően a körzetében megvalósuló fejlesztésekről beszélt:  “Az élményfürdő teljesen megújul, 20 milliárd forintból, ezt pedig 2023-ban adják majd át. A körzetemben sok minden megújul: az állatkert évek alatt érte el a mostani, modern formáját. Emellett jövő héten lesz egy alapkőletétel az egyetemi Kutató Központ kapcsán, a régi kekszgyár helyén. Folyamatos Győr egyházi épületeinek felújítása is, továbbá az úthálózatok, valamint a Kuopio parki parkolólemez építése is folyamatban van.” -jegyezte meg Simon Róbert Balázs, aki úgy zárta gondolatait, hogy képviselő társával, Kara Ákossal kiállnak amellett, hogy Győr és a térség fejlődése előre menjen és ne hátra. 

Galéria: Marcali Gábor

Kapcsolódó témák: #fejlesztés |