Dávid válaszol címmel új podcastet indított dr. Fekete Dávid. A Fidesz–KDNP győri frakcióvezetője a sorozat legújabb adásában a Szent Anna Otthon bővítésének lehetőségéről beszél.
Az epizódban a választókerületi elnök úgy fogalmaz: szerinte nagyon egyszerű a helyzet, kell kötni egy jó megállapodást a beruházóval, aki egyrészről azt mondja, hogy vállalja az idősotthon bővítését, másfelől pedig azt is vállalja, hogy az intézmény, azaz a Kiserdő környékén az építkezés miatt kivágott beteg, invazív növényeket nemes fákkal pótolják majd. Mindezt úgy, hogy a telekért cserébe a beruházó férőhelyeket biztosít a város önkormányzatának.
Régóta igény van Győrben arra, hogy bővüljön a Szent Anna Otthon, mely jelenleg is több mint négyszáz szépkorúnak biztosít biztonságos, nyugodt mindennapokat és környezetet Marcalvárosban. „Látjuk, hogy az otthon csak ebbe az irányba tud bővülni, hiszen a nagy kiszolgáló létesítményei már megvannak. Korábban mikor levédtük a Kiserdő 97 százalékát, azt mondtuk, hogy szerintünk az egy észszerű és logikus érv, hogy hagyjuk meg a maradék 3 százaléknyi területet, hogy ha szükség van rá, adott esetben az otthon bővülhessen. Ezzel tudjuk ugyanis segíteni azt, hogy a győri idősellátásban minőségi változás történjen” – ismerteti dr. Fekete Dávid a podcastben.
A politikus hozzáteszi: úgy gondolták, hogy az egy jó kompromisszum, ha egyszerre megtörténik a bővítés és a zöldterület fejlesztése, ám ezt a polgármester nem támogatta. „Pintér Bence szerette volna, hogy megakadályozzuk a közgyűlésen azt, hogy a Szent Anna Idősek Otthona bővülni tudjon. Ezt a javaslatot elutasítottuk, kitartunk az eredeti álláspontunk mellett. A mi megoldási javaslatunk mind a két félnek kedvez. Mi lehet még a jó megállapodás része? Fontos, hogy úgy járjunk el, hogy a telekért cserébe a beruházó férőhelyeket biztosítson a város önkormányzatának, ugyanis több mint háromezren várnak ma Győrben idősotthoni ellátásra” – mutat rá az adásban a frakcióvezető. A podcast dr. Fekete Dávid YouTube-csatornáján visszanézhető.