Alpolgármesteri évértékelő

Szeles Szabolcs: jó lesz kicsit megállni

Fotó: Győr+ Média
Zombai-Kovács Ákos
2021.12.20. 13:25

A Covid-járvány miatt mindannyiunk számára rendkívül nehéz év volt a 2021-es, aminek végén, karácsony ünnepe környékén, jó lesz kicsit megállni. Ezt mondta a Győr Plusznak Szeles Szabolcs alpolgármester, aki röviden értékelte is az év legfontosabb eseményeit és történéseit. Az alpolgármester kiemelte, a pandémia ellenére Győr gazdaságilag stabil lábakon áll és ennek megtartása lesz a cél 2022-ben is.

Azt gondolom, a 2021-es év a Covid-járvány miatt, ami lassan 2 éve keseríti meg az életünket, mindenki számára roppant nehéz volt” – fogalmazott az alpolgármester, aki egy rádiós beszélgetés felvétele után nyilatkozott a Győr Plusz Televízió Híradójának.

„Természetesen a város költségvetésére is komoly hatása volt a pandémiának, de azért dolgoztunk a Városházán, hogy ebből a győriek minél kevesebbet érezzenek, mind a fejlesztések, mind pedig a programok, események területén” – tette hozzá Szeles Szabolcs.

„Szerencsére a 750-es jubileumi év emelte az év fényét, segített egy kicsit elfelejteni a járvány okozta nehézségeket, ráadásul az átoltottságnak köszönhetően az év második felében még több rendezvényt tarthattunk meg” – fogalmazott a városvezető. „A világjárvány ellenére a város és az általam képviselt választási körzet is összességében sikeres évet zárt 2021-ben, Győrben és a körzetemben is nagyon fontos fejlesztések készültek el idén” – mondta az alpolgármester.

„A közelgő karácsonyt elsősorban gyermekeim miatt várom nagyon, a kislányom hamarosan négy éves lesz, ő igazi csodaként éli meg az ünnepet és az azt körülvevő dolgokat, míg számomra az a legfontosabb, hogy egy kicsit megállhatok, otthon lehetek, azok között, akiket a legjobban szeretek és néhány napot eltölthetünk közösen, békében, szeretetben” – hangsúlyozta Szeles Szabolcs.

Hosszú szünet nem lesz, hiszen javában zajlik a 2022-es költségvetés kidolgozása, ami komoly kihívás, nehéz feladat, mert nem szeretnék rossz híreket hozni itt a karácsonyvárás időszakában, de azt a pénzügyes kollégákkal együtt látjuk, hogy az önkormányzat számára a jövő év talán még nehezebb lesz, mint az idei” – mondta az alpolgármester. „Továbbra is az lesz a célunk, hogy Győr fejlődjön, az itt élő emberek jól érezzék magukat és minél kevesebbet vegyenek észre a Covid és más külső tényezők okozta nehézségekből” – tette hozzá a városvezető.