Alpolgármesteri vizit

Szeles: feszes gazdálkodás mellett kemény döntéseket kellett hoznunk!

P. Csapucha Adrienn Marcali Gábor
2022.12.15. 07:38

Alpolgármesteri vizitre érkezett csütörtök reggel rádiónk stúdiójába Szeles Szabolcs. Sportról, a gazdasági élet okozta nehézségekről, kihívásokról is beszélt a városvezető a műsorban.

Labdarúgással indult a reggeli beszélgetés, az alpolgármester elmondta, hogy mivel közel áll hozzá a sport, természetesen nézi a Katarban zajló világbajnokságot. 1982 óta követem figyelemmel a világbajnokságokat, mindig vannak emlékezetes momentumok, ez a mostani mégis valamiért kettős érzéseket vált ki belőlem. Nehéz időszaka ez az évnek, az év végi feladatokkal és a karácsonyi rohanással együtt, így nem is igazán volt időm figyelemmel kísérni a mérkőzéseket, amiket pedig megnéztem, azok nem igazán voltak izgalmasak úgy vélem” – vallotta be Szeles Szabolcs. Az alpolgármester úgy látja, hogy a sport és a sportrajongás a szenvedélyen múlik, erre a játéktéren is szükség van, de a videóbíró jelenléte megtöri a játékot, ezt a fajta szenvedélyt.

Nem titok, hogy az ETO csapatáért is rajong a városvezető. “Minden győri egyesületnek és csapatnak nagy elismerés jár az elmúlt évi teljesítményéért, de valóban az ETO-nál örök bérletes vagyok, az új stadionban is, a kisfiammal együtt járunk a meccsekre. Nagyon nagy tapasztalattal, tudással és kapcsolatrendszerrel rendelkező tulajdonos került a csapat élére, de azt látni kell, hogy sok a vállalt feladat, ehhez pedig nyilván idő kell. Ha a stadion körüli tervek beigazolódnak, ha megszépül a stadion azzal azt gondolom együtt jár az is, hogy egy komoly csapat jön létre Győrben. Kívánom, hogy Világi úr megvalósítsa a terveit, hisz mindannyiunknak az-az álma, hogy az ETO végre újra ott szerepeljen, ahova való” – fogalmazott az alpolgármester.

Sport kapcsán a gazdasági nehézségekről és a kihívásokról is szólt Szeles Szabolcs a műsorban. “Nem könnyű senkinek, ez az év gazdaságilag nehéz helyzetbe hozta az egyesületeket is. Olyan dolgokkal kellett szembenézni, mint korábban soha. Ahhoz, hogy a gazdasági élet talpon maradjon áldozatokat kellett hozni – mutatott rá az alpolgármester, majd maradva a témánál rátért a költségvetésre is.

“Az előző évben elfogadtunk egy költségvetési rendeletet, melyet évközben folyamatosan, szinte napról-napra változtatnunk kellett az események függvényében azért, hogy minden feladatot végre tudjunk hajtani és a győriek ne érzékeljenek belőle semmit” – hangsúlyozta a városvezető. Az alpolgármester elmondta, hogy optimistán tekint a jövőbe, annak ellenére, hogy nehéz időszakot élünk. “Mikor azt halljuk, hogy Győr egy gazdag város, akkor azt mondom, igen, ez így van, a város gazdasága erős, a kormányzat és a mi törekvéseink arra vezettek, hogy a város működőképes maradjon, hogy megtartsuk a munkahelyeket, hisz ha munka van, akkor minden van. Viszont ez sok átszervezéssel járt. Kemény döntéseket, feszes gazdálkodást kívánt tőlünk az utóbbi időszak. Csak az önkormányzatnál, a hivatalnál, a cégeinknél több mint 4000 családnak biztosítunk munkahelyet. Fontos, hogy ezek a családok se szenvedjenek hiányt semmiben. Tisztelet és köszönet jár nekik a munkájukért. Jómagam is a pénzügyes kollégáimmal együtt sokat dolgoztunk azért, hogy megoldást találjunk a kihívásokra. Mindenkinek hálával tartozom” – emelte ki az alpolgármester.

Az idei év bővelkedett eredményekben, a városban, de az alpolgármester körzetében is számos fejlesztés valósulhatott meg. “Több olyan beruházás van, melyek jelentősek, így vannak sikerek. Körzetemben a Liget utcában a lámpás kereszteződés fejlesztése régi kérés volt, de több játszótéri beruházásra, járdaszakaszok felújítására is sor kerülhetett” – ismertette a fejlesztések sorát Szeles Szabolcs.

A győri költségvetés két hangsúlyos elemét emelte ki az alpolgármester a Győr+ Reggeliben, rámutatva, hogy mennyire jelentős plusz kiadásokkal kell számolnia a jövőben is az önkormányzatnak. Mint mondta, korábban a város közvilágítása havi 20-25 millió forintba került, míg most ősszel ez a szám 80-90 millió forintra emelkedett. A tömegközlekedés pedig a következő évben mintegy 5 milliárd forintot fog felemészteni a költségvetésből.

A győri értéktárról is kérdezték a műsorvezetők az alpolgármestert. “Világ életemben emberekkel dolgoztam, én szenvedélyesen szeretem a várost, szenvedélyesen szeretek érte tenni. Az értéktár bizottság nagyon fontos feladat, tavaly hoztuk létre, nagy tudású szakemberekkel, nagy megtiszteltetés, hogy ebben is részt vehetek. Az Insula Lutherana a megyerikumok közé is bekerülhetett, ennek a ténye pedig a mi munkánk felé is egyfajta visszaigazolás.”

Decemberben még lesz egy közgyűlés, majd ezt követően kéthetes igazgatási szünet következik, ezt az időszakot pedig az alpolgármester is a családja körében tölti. “Két gyermekem van, de az elmúlt időszakban sajnos kevesebb időm jutott rájuk. Ezúton is nagyon köszönöm a feleségemnek a támogatását és segítségét. A karácsony csodája nagy erőt ad mindannyiunknak. Ha jövőre egy dolgot kívánhatnék, akkor az egy dolog lenne, hogy legyen már végre béke!”

A teljes beszélgetést itt hallgathatja vissza: