Százával terjed egy dezinformációs kampány, amelynek keretében a Fidesz szavazóit akarják megtéveszteni, kettős x-elésre felhívó álhír terjesztésével.
Erről a Magyar Nemzet, a hirado.hu és a mandiner is beszàmolt. A hirado.hu szerint a Tűzfal Csoport úgy tudja, a csalásra buzdító kampány mögött a Tisza Párt áll.
„Elképzelhető, hogy a Fidesz nem fog tudni egyedül kormányt alakítani, így arra kérünk mindenkit, hogy a Fidesz mellett a Mi Hazánkat is ikszeljék be!” – szólítanak fel az ominózus közösségi platformokon. A Mandiner úgy értesült, hogy százával terjed ez a dezinformációs kampány tiszások részétől, melynek keretében a Fidesz szavazóit úgy kívánják megtéveszteni, hogy a Mi Hazánkra is adják le egyúttal voksukat a szavazólapon, hogy ezzel biztosítva legyen legalább egy koalíciós többség a jelenlegi kormánypártok számára.






A hiradó.hu is beszámolt róla, hogy a kampány részeként a Tisza Párt egy közösségi oldalon tette közzé a bejegyzést, amelyhez egy, a két X-et tartalmazó, így érvénytelen szavazólapmintát is mellékeltek. A szöveg egészen pontosan így szól: „Fontos! Osszátok meg harcosok! Elképzelhető, hogy a Fidesz egyedül nem tud majd kormányt alakítani, így arra kérünk mindenkit, hogy a Fidesz mellett a Mi Hazánkat is ikszeljétek be a szavazólapon április 12-én! Oszd meg, hogy mindenkihez eljusson!”
Köztudott, hogy a magyar választási törvény (2013. évi XXXVI. törvény) értelmében érvénytelen az a szavazat, amikor a szavazólapon kettő vagy több jelöltre/listára tesznek X-et, mivel így a választópolgár akarata nem egyértelmű – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet. A büntető törvénykönyv 350. § (1) bekezdése szerint aki a választási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó választás során az arra jogosultat a választásban a megtévesztéssel befolyásolni törekszik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – egyértelműsít a több hírportál által is szemlézett Tűzfalcsoport.