
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is elindították a szavazást, 2025-ben is keresik az ország kedvenc tesitanárait.
A jelölt állítás már lezárult, a szavazás viszont csak most kezdődik! A Magyar Diáksport Szövetség és a K&H Bank közös kezdeményezése a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is elindult, hogy a jelölést és szavazást követően a tanév végére kiderüljön, kik az idei év kedvenc tesitanárai.
A szavazás célja azon testnevelők kiemelése és elismerése, akik a gyerekekkel megszerettetik a mozgást, képesek elérni, hogy a mindennapos testmozgás beépüljön a diákjaik életébe, továbbá saját egészséges életvitelükkel példát mutatnak a gyerekeknek.
A szavazás során egy IP címről naponta 1 szavazat adható le.
A három kategória:
- 200 fő, vagy az alatti iskolákban tanító testnevelő
- 200 fő fölötti iskolában tanító testnevelő
- 35 év alatti, fiatal testnevelő.
A megyei és budapesti nyerteseket május 12-én hirdetik ki, amelyet követően közöttük azonnal elindul az országos szintű szavazás.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei jelöltekre ide kattintva lehet szavazni!