Rockzenével a drogok ellen

Kárpát Zsolt Fotó: Ács Tamás
2023.05.19. 15:03

Győrbe is megérkezett a Suliturné elnevezésű program. A Dirty Slippers együttes rövid koncertje után a zenekar tagjai a droggal és az alkohollal kapcsolatos negatív élményeiket osztották meg a diákokkal, akik a Győri Szakképzési Centrum Sport és Kreatív Technikumba, valamint a Móra Iskolába járnak.

Különleges óra kezdődött a Győri Szakképzési Centrum Sport és Kreatív Technikumban és a Móra Általános Iskola aulájában. A diákok először a Dirty Slippers dalaival ismerkedhettek meg. Az egyre népszerűbb és külföldön is ismert formáció már több mint 10 éve járja az iskolákat és komoly drogprevenciós tevékenységet folytat. A koncert után a zenekar tagjai kötetlenül beszélgettek a diákokkal arról, hogy az alkohol és a drogok mennyire megkeseríthetik a fiatalok életét.

„Összesen már több száz intézménybe jutottunk el. Voltak olyan napok, amikor három iskolát végig tudtunk látogatni. Lassan kezdődik a fesztiválturnénk, és elég sok teendők van. Ettől függetlenül úgy néz ki, hogy minden pénteken tartunk ilyen előadásokat. Nagyon szeretném ezt minden nap csinálni” – mondta a Győr+ Médiának Lobo-Szalóky László, az együttes frontembere.

A győri önkormányzat szeretné, ha az ilyen jellegű programok minél több iskolába eljutnának.

„Biztos vagyok benne, hogy a droggal és az életmóddal kapcsolatos dolgokról a korosztályhoz minél közelebbi embereknek kell beszélniük, mert ők sokkal hitelesebbek. Ez a csapat erre kiválóan alkalmas, ráadásul pontosan ismerik a koncertek, fesztiválok, világát. Természetesen várjuk őket vissza Győrbe, hogy még sok iskolába el tudjanak menni ezzel a kiváló programmal” – fogalmazott dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere.

A Dirty Slipers nemcsak győri iskolákban, de a városban a nyári fesztiválok során a nagyközönség előtt is muzsikálni fog.

Galéria: Ács Tamás

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #drog | #kábítószer | #rock | #rockzene |