Több ezren szórakoztak

Retró partyval zárult a nyár

rl
2019.08.26. 08:57

Fergeteges Total Dance Fesztivállal búcsúzott a nyár Győrben.

A Safri Duo indította a Nyárzáró koncertet a Városház téren szombaton este. Nemzetközi- és magyar sztárok igazi hada vonult fel a színpadra és fakasztotta dalra, perdítette táncra a közönséget. A buli előtt Borkai Zsolt polgármester szólt a győriekhez. „Számtalan nagy előadót köszönthettünk városunkban ezen a nyáron is, hiszen felejthetetlen koncertet adott Rúzsa Magdi, de az Edda is megtöltötte a Dunakaputeret. A kulturális események mellett komoly sportrendezvények is voltak, hiszen megrendeztük az első junior tornász világbajnokságot, illetve a junior női kézilabda Európa bajnokságot is, ahol aranyérmet tudott szerezni a magyar válogatott.”

Fotó: Rózsa Tamás

A polgármester hangsúlyozta, az évek múlásával egyre nehezebb dolguk van, hiszen számos kiváló előadó lépett már fel Győrbe, ezért szerettek volna valami egyedit és újat kínálni a szórakozni vágyóknak. „Azt gondolom, hogy a Total Dance Fesztiválal, több együttes fellépésével, valami újat és szépet tudunk nyújtani. Remélem a korábbi évekhez hasonlóan most is jól érzik magukat és gazdag élményekkel zárják ezt a csodás nyarat.”

Fotó: Győre Márk

Az este folyamán a Safri Duo mellett fellép az Aqua, Jenny az Ace of Base-ből, a 2 Brothers on the 4th floor, a magyarok közül pedig DJ André, a Happy Gang és a Hip Hop Boyz. Az estét tűzijáték koronázta meg.

Fotó: O. Jakócs Péter

Szombaton este arra is fény derült, hogy szeptember 21-én az Audi Aréna Győr ötödik születésnapján Dallos Bogi és Freddie fog fellépni, a Győri Balett és a Győri Filharmónikus Zenekar közreműködésével. A belépés ingyenes, de előzetes regisztrációt igényel, amit a Jegymester oldalán tehetnek majd meg.

Kapcsolódó témák: #zene |