Rajt ceremóniával startolt el a WHB Győr Rally

Németh Boglárka Fotó: MekliZ Fotó
2023.09.08. 20:32

Csütörtök óta ahogy az egész város, úgy a Győr+ Média is rally lázban ég. Rádiós csapatunk tesztelhette is az autókat az écsi Rábaringen, pénteken este pedig a hivatalos rajt ceremóniával kezdetét vette a kétnapos verseny.

A városháza előtti téren gyűltek össze a rajongók, érdeklődők, a különböző kategóriák rally autóit és a versenyzőket egymás után mutatták be a pódiumon. Radnóti Ákos, sportért is felelős alpolgármester vette át a szervezőcsapat vezetőjétől a rally nyitányát szimbolizáló táblát.

“Örülök annak, hogy nagyon sokan eljöttek a nyitó ceremóniára, hiszen indul a rally. Sokan várták már ezt, hiszen régebben ennek nagy hagyománya volt Győrben, de az utóbbi években ez elmaradt. Bízom benne, hogy jól sikerül minden és jövőre is meg tudjuk majd rendezni. Győrben az egyetemi hallgatók is érdeklődnek a motor-és autógyártás iránt, hiszen nem csak tanulhatják, hanem testközelből tapasztalhatják is ezt, mivel mindkettő zajlik a városban. Az autósport önmagában is népszerű, lesznek Győrön kívüli szakaszok is, de az igazi kuriózum a belvárosi futam lesz vasárnap, amire szeretettel várunk mindenkit”- hangsúlyozta a városvezető. 

Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke köszöntötte a győrieket elsőként. Az elnök a WHB Győr Rally kapcsán elmondta: nagyon jó érzés, hogy ekkora örömmel fogadta őket a város.

Galéria: MekliZ Fotó

“Egy rally verseny nagyon különleges tud lenni, egyrészt a hangulat miatt és az látszik, hogy itt Győrben nagyon nagy szeretettel fogadták az Országos Rally Bajnokság mezőnyét. Az a hangulat, ami pedig a szervízparkban uralkodik és a gyorsasági szakaszokon, az mind-mind meghatározza azt, hogy a versenyzőknek és a szurkolóknak milyen kép alakul ki egy versenyről. Különösen érdekessé teszi az egészet, hogy a hétvégén el is dőlhet az országos rally bajnoki cím sorsa” – emelte ki Szujó, aki hozzátette hogy a száguldás mellett a közösségépítésre és a környezetvédelemre is nagy hangsúlyt kell fektetni egy-egy verseny során. 

A kezdő löket tehát meg volt, bemutatkoztak a versenyzők, szombaton pedig startolhat az igazi küzdelem. 

Galéria: O. Jakócs Péter

Kapcsolódó cikkeink:

Kapcsolódó témák: #whb győr rally |