Önökhöz szólunk

„Rádiózni csak rádiózva lehet megtanulni”

Fotó: Marcali Gábor
Ferenczy Balázs
2021.02.28. 08:13

Minden ünnephez extra kiegészítő – a szerkesztőség nagy örömére rendszeresen meglepi valamivel rádiós kollégáit Bajzát Zsuzsi, akiről nyugodtan mondhatjuk, hogy mosolygós, vidám személyiségével a Győr+ Rádió üde színfoltja.

Zsuzsi mindig is tudta, hogy a médiában szeretne dolgozni, de ahogy ő fogalmaz, „nem ilyen celebes szinten”, inkább piciben, helyben. A kezdetek Egerben érték utol, ahol egy helyi televíziónál volt szerkesztő, ezt követően tanult bele a rádiózásba, amihez több hónap gyakorlás, beszédtanár és alázat kellett. Zsuzsival való beszélgetésünk alatt többször előkerült az alázat szó – ami szerinte ma már inkább szitokszó, de a rádiós munkához elengedhetetlen.

Végzettségét tekintve intézményi kommunikátor, a rádió mellett ebben a feladatában is kiteljesedik. A Győr+ Rádió legmosolygósabb munkatársa hiszi, hogy rádiózni csak rádiózva lehet megtanulni.

Sok összetevős ez a szakma, nem hiszem, hogy pár tanár meg tudná tanítani a szakma összes csínját-bínját. Kell hozzá hajlandóság, rátermettség, alázat és idő – mert hiszem, hogy nem lesz valakiből rögtön jó rádiós, hanem idővel beérik.

Motiválja, ha jó ügyek mellé állhat, az álmos szürke reggeleken pedig a hallgatók visszajelzése, szeretete ad neki erőt.

Szép keretes az ő karrierje a Győr+ Médiánál. Idén lesz nyolc éve, hogy az FM 100.1-en Győr egyik hangja, több műsorban volt szerencséje kipróbálnia magát.

„Az elején a reggeli műsorban úgy éreztem, túl nagy volt rám az a cipő, nem tudtam felnőni a feladathoz. Utána a hétvége, az este, a rengeteg munkaóra, az élő adások megadták azt a fajta tapasztalatot és magabiztosságot, hogy újból igent mondjak a felkérésre és február 1-től Nagy Rolanddal és Orosz Sanyival hármasban készítsük a Győr+ Reggelit.”

A legnagyobb szakmai sikernek azt éli meg, hogy már nyolc éve erősíti Győr egyetlen helyi rádiójának csapatát.

Zsuzsi sosem volt átlagos csaj. Hitvallása, hogy azt, ha valaki duci, kétféleképpen lehet kezelni. Zárkózottan, magába fordulva, vagy picit túlkompenzálva, vidáman, bohókásan. Ez a bohó elegancia a mai napig végigkíséri családja és kollégái életét, szívesen hozza be a szerkesztőségbe különleges kiegészítőit, legyen az unikornisos, baglyos figura, vagy éppen egy poo emoji – Zsuzsi és (persze) a kollégák legnagyobb örömére…

Kapcsolódó témák: #Győr+ Rádió |