Győri Filharmonikus Zenekar

Pro Orchestra-díjat kapott Dr. Szekeres Tamás

Fotó: Győri Filharmonikus Zenekar
Győr+
2019.12.01. 07:38

A Győri Filharmonikus Zenekar tavaly ünnepelte hivatásossá válásának 50. évfordulóját.

A társulat a jubileumi évben megalapította Pro Orchestra-díjat, mellyel azokat szeretnék elismerni, akik sokat tettek, illetve tesznek a zenekarért. Első alkalommal Fűke Géza igazgató és Berkes Kálmán művészeti vezető három díjat adott át. Akkor az elismerések intézménynek, hivatalnak és vállalatnak szóltak. A díjat Győr városának, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, illetve az Audi Hungaria Zrt.- nek adományozták.

A Győri Filharmonikus Zenekar Pro Orchestra-díjjal tüntette ki idén dr. Szekeres Tamást, a Széchenyi István Egyetem korábbi rektorát, a társulat munkáját segítő önzetlen és elévülhetetlen erőfeszítéseiért, amelyekkel hozzájárult a zenekar hazai és nemzetközi hírnevének öregbítéséhez. A díjátadásra szombaton került sor, az együttes Varga Tibor bérletének, Hattyúdal című hangversenyén.

Fűke Géza igazgató méltatásában kiemelte, „vezetésünk alatt az elmúlt évtized legfontosabb hozadéka az, hogy a zenekart visszaadtuk a városnak, együttesünk társadalmi beágyazottsága erősödött, és ebben nagy szerepet vállalt dr. Szekeres Tamás, aki felismervén törekvésünket, minden segítséget megadott nekünk.”

A kitüntetett meghatódottan fogadta a zenekar Pro Orchestra-díját, ami Hefter László üvegplasztikájából és egy méltató oklevélből áll.


Forrás: Győri Filharmonikus Zenekar