Polyák Lilla: szeretek a műfajok között kalandozni!

P. Csapucha Adrienn | Fotó: Marcali Gábor
2023.03.06. 10:04

Nem túl gyakran jut haza, de ha visszatér Győrbe mindig nagyot dobban a szíve. Februárban közel két év után egy fellépés miatt látogatott szülővárosába Polyák Lilla. Az elbűvölő színész-énekesnő feszes beosztása ellenére is örömmel adott interjút a Győr+ Médiának. Lilla kérdésünkre azt is elárulta, hogy izgalmas év elé néz 2023-ban.

A Richter Terem aulájában vártam rá, s mielőtt megérkezett egy kedves ismerősöm telefonon újságolta el, mennyire lenyűgözte a szimfonikus ABBA koncert. A Győri Filharmonikus Zenekar és a közreműködő tehetséges művészek produkciójára pillanatok alatt elfogytak a jegyek, és nem csak azért, mert a svéd zenekar slágerei ma is népszerűek, hanem azért is, mert a fellépők neve garancia volt a sikerre. Közben Lilla is megérkezett azzal a lendülettel és eleganciával, amit megszokhattunk tőle, így belevágtunk a közepébe.

Nem titok, hogy nagyon szereted az ABBA zenekart, hogy érezted magad a mostani előadásokban, hiszen két koncertet is adtatok a Győri Filharmonikus Zenekarral?

Polyák Lilla: Évekkel ezelőtt a Pannon Filharmonikusokkal mutattuk be ezt az összeállítást, és már akkor is nagy sikernek örvendett, így várható volt, hogy Győrben is nagy érdeklődés övezi majd a koncerteket. Ráadásul győri születésűként a város a szívem csücske, különleges élmény itt színpadra állni. Az ABBA pedig egy olyan kultikussá vált csapat, mely kortalan zenét tudott varázsolni, olyat, mely évtizedek múltán is helytáll, és a mai napig imádja a közönség.

Mozgalmasan indult az éved, egymást érik a fellépések, hogy bírod ezt a feszített tempót?

P.L.: A tavalyi évem is sűrűn zárult, öt bemutatóm volt 2022-ben, az akkor debütáló előadások az idei esztendőt is elkísérik. A közönség láthat majd a Szegedi Szabadtéri Játékokon is a Szente Vajk rendezte Elisabeth-ben, de mellette szeretek a műfajok között kalandozni. A Budapest Jazz Orchestra csapatával nemrégiben létrehoztunk egy nagyon szuper jazz koncertet, és készülünk még egy filmzenés fellépésre. Nem kevés feladat vár rám, de megszoktam a hajtást. Nagyon komoly napirenddel és naptárral rendelkezem, ami segít koordinálni a dolgokat, azt hiszem e nélkül nem is menne. Bele kell szokni abba, hogy tudja az ember azt, hogy mikor mi a teendője, akár óráról-órára.

Lilla a Pink és Szóda című magazinunkban vendégeskedett:


A család mindig is nagyon fontos szerepet töltött be az életedben, így ragaszkodsz ahhoz, hogy a szakmai kihívások mellett, a magánélet, a szeretteiddel közösen eltöltött idő ne sérüljön.

P.L: Az „énidő” az a mi időnk, az a családé. A nagyobbik fiam szeptember óta Amerikában jár egyetemre, így az ő esetében arra kell figyelnem, hogy minden nap tudjunk telefonálni, online kommunikálni. A kisebbik fiam pedig most kezdte a gimnáziumot, így komoly teendőink vannak még, de nem kérdés, hogy a velük töltött percek a legszebbek.

Milyen volt az elengedés?

P. L.: Még most is tanulom, azt szoktam mondani, hogy csak hosszabb lett az a bizonyos köldökzsinór. Tudom, hogy sokat dolgozott azért, hogy a céljait elérje, ez egy fantasztikus lehetőség. Az én dolgom az, hogy ebben maximálisan támogassam, nagyon büszke vagyok rá, de nyilván ettől nem fáj kevésbé, nagyon hiányzik. Zsombor és Bulcsú kiskoruk óta nagyon talpraesett, önálló gyerekek voltak, hagyni kell, hogy bontogassák a szárnyaikat.

Mit kívánnál magadnak 2023-ra?

P.L.: Egészséget és szeretetet, és azt, hogy olyan mozgalmas maradjon ez az esztendő, ahogy indult, hiszen nagyon nehéz évek vannak a hátunk mögött…

Lilla a Győr+ Estében Farkas Mónikával beszélgetett:

Kapcsolódó témák: #Győri Filharmonikus Zenekar | #jazz | #koncert | #zene |