
Csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be Pintér Bence, hogy mivel a jelölések többsége nem méltó Győr városához, ezért idén márciusban várhatóan nem adják át se a díszpolgári címeket, sem pedig a Pro Urbe-díjakat. A rendszerváltás óta nem volt erre példa Győrben, nem csoda, hogy a korábbi városvezetők, így Borkai Zsolt és dr. Dézsi Csaba András sem értenek egyet Pintér Bence döntésével. Természetesen Balogh Józsefet is kérdeztük a téma kapcsán, ő azonban nem kívánta kommentálni az eseményeket.
„Városi díj annak jár, aki megérdemli, nem elég a Fidesz barátjának lenni!” – írta közösségi oldalán a polgármester. Csütörtökön egy sajtótájékoztató keretében is beszélt erről Pintér Bence, mint mondta: a Fidesz frakciója az arra érdemes emberek jelölése helyett, provokatív javaslatokat terjesztett elő a díszpolgári címre, és a Pro Urbe-díjra. Ezeket a neveket ő nem hajlandó előterjeszteni, így aztán idén nem lesz új díszpolgára és Pro Urbe-díjasa a városnak.
Győr városában a rendszerváltás óta nem volt erre példa, éppen ezért kíváncsiak voltunk a korábbi polgármesterek véleményére is a témát illetően.
„Azt gondolom, hogy ez egy elhamarkodott döntése volt a polgármesternek. Személyesen is benne voltam ebben az 5 fős bizottságban. Tudomásul kell venni azt, hogy ha van egy öt fős bizottság, akik egyébként csak javaslattevők – és ezt a polgármester hívta össze – ebben a többséget a Fidesz képviseli. Ha már összehívta ezt a bizottságot, akkor polgármesterként kötelessége az, hogy a képviselő-testület elé terjessze azokat, akiket az ötfős bizottságból hárman támogattak. A döntést a képviselő-testület hozza, az egy nonszensz eset lenne, hogy egy többségi döntés után a képviselő-testület elé más neveket terjesztene elő, holott ők szokták mondani, hogy ez a demokrácia arcul köpése. Polgármesterünk politikailag nagyon beleállt a küzdelembe, és szerintem ott maradt a politikai ellenzéki újságírói mivoltában, pedig őt Győr polgármesterének választották meg. A részvételemmel igyekeztem konszenzust kialakítani a bizottságban, egy demokratikus döntés született, elfogadtam azt, hogy a jelöltemet nem támogatta a Fidesz. Ez nem jogosítja fel a polgármestert arra, hogy egy ilyen „hisztit” csináljon. Ez nem méltó a városhoz és nem méltó a 11 jelölthöz sem” – ismertette véleményét Borkai Zsolt.

Dr. Dézsi Csaba András már úgy fogalmazott a Győr+ Médiának, hogy ő maga speciális helyzetben van, hiszen az egyetlen még élő, egykori polgármester, aki díszpolgári kitüntetést kapott. A díszpolgári címet egyébként a győri Szívcentrumnak a létrehozásáért ítélték oda, amiben most már több, mint 30 ezer ember életét mentették meg. „Azok az emberek, akik díszpolgári címet vagy éppen Pro Urbe-díjat kaptak, ők a Győr városáért végzett teljesítményük alapján érdemelték ki ezeket az elismeréseket. Ez nem a szimpátiáról szól és nem pártpolitikai kérdés, hanem ez esetben egy teljesítmény, egy komoly munka alapján értékel egy szakmai grémium. Méltatlannak tartom ezt a vitát! Már csak azért is, mert nagyon sok olyan győri polgár van, aki megérdemelné, hogy elismerjék, nagy az elmaradás e tekintetben. Ha valaki azt gondolja, hogy azért, mert az ő pártpolitikai elképzelései alapján nem azok kapnak díjat, akiket éppen ő gondol, akkor azt tudom mondani, hogy ez egy erkölcsi, etikai kérdés, illetve felveti azt, hogy vajon alkalmas-e polgármesternek, mert úgy tűnik, a város történetével az itt élőkkel kapcsolatos ismerete hiányos” – mutatott rá dr. Dézsi Csaba András.

Természetesen a téma kapcsán kerestük Balogh Józsefet is, az egykori szocialista polgármester azonban nem kívánta kommentálni az eseményeket.